Friss Hirek

PowerWash Simulator 2 – Star Wars Pack teszt

Hűsítő alvázmosást kínál PowerWash Simulator 2 – Star Wars Pack bővítménye. Közelebb kerül a messzi-messzi galaxis.

Idén május 4-e hétfőre esett. Ami nem kifejezetten az a takarítós nap. Ezért lehet, hogy a PowerWash Simulator 2 – Star Wars Pack sem akkor jelent meg? Aligha. Viszont inkább örüljünk, hogy végre egy valóban izgalmas bővítmény érkezett a subickolós játékhoz, hiszen a korábban bemutatott Adventure Time DLC azért annak ellenére, hogy ismert és kedvelt franchise, mégsem tudott akkorát szólni. Pláne hogy az első részhez is olyan kiegészitők jöttek, mint Spongyabob, Tomb Raider, Final Fantasy, vagy éppen a Vissza a jövőbe.

A sztárparádé tehát nem újdonság, de lássuk ez esetben mit is takar a csomag. Idővonal szerint a közkedvelt eredeti trilógia idején járunk, tehát a hat új helyszín erre az érára korlátozódik. Indításnak megkapjuk Lars bácsi és Beru néni (no meg Luke) otthonát a Tatooine-on (na nem a leégettet – upsz, négy évtizedes spoiler!), Mos Eisley felejthetetlen Cantina-ját, valamint a Szuper Csillagromboló parancsnoki hídját. De ezzel nincs vége, járművek is akadnak és mi lehetne hitelesebb, mint egy AT-AT lépegető, a vörös kettes X-szárnyú, no meg az Ezeréves Sólyom.

Igazán nem lehet ok a panaszra, hiszen jó pár órás szórakozást (akarom mondani munkát) tartogat a csomag és szépen kidolgozott minden, de valahogy úgy érzem, többet is ki lehetett volna hozni az egészből. Persze tisztában vagyok vele, hogy a Disney-vel dolgozni valószínűleg a legnagyobb szívások közé tartozik és mindent hússzor kellhet engedélyeztetni. Így valószínűleg nem lett volna jóváhagyva PowerWash Simulator 2 – Star Wars Pack-ba egy jó kis Darth Vader páncél mosás, vagy akár C-3PO aranyburkolatának fényesítése (Sir Csubakkát nem említem, őt szőrmentén értem, miért hagyták ki).

De mondjuk olyan el bírtam volna képzelni, hogy az X-Winget a Yoda féle mocsárból kell kiemelni, és attól(!) a mocsoktól megszabadítani, vagy mondjuk a főjáték nagy újdonságát, a később megnyíló további pályarészeket bevetni és így kisubickolni a Han Solo titkos csempész rekeszeit a Milennium Falcon fedélzetén. De ha még egyszerűbb vágyakat akarnék megfogalmazni, a klasszikus Star Wars dallamok is hiányoznak, ehhez aztán már tényleg csak jogi megállapodás kellett volna.

Persze nincs harag, a PowerWash Simulator 2 – Star Wars Pack így is nagyon jó móka, csak a telhetetlenség beszél belőlem (vagy a nedves álmok). A fejlesztők így is büszkék lehetnek (és azok is – vicces látni a werkben, ahogy csillogó szemekkel arról beszélnek, hogy karrierjük csúcsaként végre egy Star Wars játékon dolgozhattak). Mi meg legyünk jó fejek és költsük a napi ebéd árát erre (úgyis nyár van, ideje leadni pár kilót).

Értékelés: 8/10
Fejlesztő, Kiadó: Futurlab
Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch 2


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version