Pride-törvény: a Kossuth térről a Margit hídra vonult tüntetni a Momentum, de a rendőrök elállták az útjukat

A gyülekezés alapjog – álljunk ki a szabadságunkért címmel hirdetett tüntetést a Momentum a Kossuth tére, hogy így tiltakozzanak a Pride betiltása ellen.

Az Országgyűlés kedd délután rendkívüli eljárásban – 136 igen szavazattal, 27 ellenében – elfogadta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt. A kormánypárti frakciók mellett a Mi Hazánk és a parlamentbe a közös ellenzéki listán bejutó Jobbik is támogatta a javaslatot. A Momentum már a parlamentben, a szavazáskor tiltakozott: füstgyergyákat gyújtottak, lejátszották a szovjet himnuszt, valamint „Orbán és Putyin csókolózós fényképét” szórták a padsorok közé.

A Kossuth téren Bedő Dávid frakcióvezető volt az egyik felszólaló, és szomorú napnak nevezte a mait. Azokhoz szólt elsősorban, akik nem jelentek meg: nincs hova hátrálni, üzente nekik. A politikus itt feltehetőleg azokra a pártokra gondolt, akiket a Momentum meghívott a demonstrációra, de nem vettek részt a tüntetésen.

A fasizmus akkor is az, amikor nem táborokba zárnak, hanem a négy fal közé – mondta a politikus, aki bejelentette, ott lesz júliusban a Momentum a Pride-on, és

létrehoznak egy alapot, amiből segítik azokat, akiket megbírságolnak.

Bedő Dávid után Hadházy Ákos lépett színpadra. A független képviselő szerint minden rosszban van valami jó. Ami ma történt, abban az a jó szerinte, hogy a hatalom számai szerint van félnivalójuk, és úgy tűnik, tudják, hogy az emberek érzékelik a problémákat.

Szerinte a ma megszavazott törvény nem Pride-ellenes és nem melegellenes, hanem egy demokráciaellenes törvény, ami a kínai típusú technofasizmus bevezető törvénye. Hozzátette, lesz még több hasonló is. Szerinte a ma történtek

nem szintlépés, hanem hatalmas ugrás a demokrácia maradékaiból a diktatúrába.

Hadházy szerint is el kell menni a júliusi Pride-ra, mert nem szabad félni. Azt is feladatul adta ki, hogy ki kell kényszeríteni az intézkedések visszavonását.

A Margit hídra vonultak, de rendőrökbe ütköztek

A tüntetés hivatalos része Hadházy Ákos beszéde után véget ért, ám a képviselő javaslatára a tüntetők elindulta a Margit hídhoz, ahova nem sokkal hat óra után értek. A hídra azonban nem tudtak felmenni a demonstrálók, mert a rendőrsorfal útjukat állta.

Kiderült, hogy a rendőrök lezárták az autóforgalmat is, az autósokat is visszafordítják, a gyalogosokat pedig nem engedik fel a hídra.

Bedő Dávid a Momentum Facebook élőjében azt mondta, egy óráig tervezik blokád alatt tartani a hidat, ahol megállt a közlekedés.

The post Pride-törvény: a Kossuth térről a Margit hídra vonult tüntetni a Momentum, de a rendőrök elállták az útjukat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed