A Csurran, cseppen című számra sokan sokféleképpen reagáltak, korábban már Puzsér Róbert is, aki most a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azoban új szempontból, a magyar néplélek alapján vesézte ki a Bindzsisztánról szóló klip hátterét.
A kritikus, rádiós, közíró azt mondta: korábban Orbán Viktor volt az egyetlen, aki politikai tőkét kovácsolt a magyar néplélekből, ám megjelent Magyar Péter, aki ugyanezt tette, Majka pedig rájött neki is alkalmazkodnia kell.
Ő nagyjából olyan pontosan detektálja a magyar néplelket, mint Orbán Viktor, eddig nagyjából el is volt mondható, hogy ő a trashkultúra Orbán Viktora. Amíg meg nem jelent Magyar Péter, aki jelenleg ebben a műfajban teljesen új szereplő, és szintén elmondható róla, hogy elképesztő érzéke van a néplélek rezdüléseihez. Nagyon úgy tűnik, hogy innentől Majka a trashkultúra Magyar Pétere.
Bár a rapper száma megjelenése után azt írta, ő csak szórakoztat, nem áll egyik politikai oldal mellé sem, a kritikus szerint Majka éppen úgy változik, ahogy a hatalom megítélése, a közhangulat. A népi meteorológia békájához hasonlóan jelzi, milyen időváltozás várható a Kárpát-medencében. Amit jelez, az a rendszerellenzéki magyarok zömének örvendetes, mert mára a társadalom többsége megértette, hogy a kormányváltást megelőzi az ellenzékváltás, csak utána lehet rendszerváltás.
Arra a felvetésre, hogy vannak, akik Magyar Péter fordulatának őszinteségében is kételkednek, a kritikust azt mondta: szerinte nagy különbség, hogy Magyar Péter egy reménytelen pillanatban lépett elő, míg Majka a Tisza Párt áradásának tizedik hónapjában, amikor jól láthatóan felhorgadt a népharag, és az történt az Orbán Viktor iránti tisztelettel, ami 2006-ban a Gyurcsány Ferenc irántival.
A Publicus Intézet reprezentatív felmérése szerint a magyarok 80 százaléka hallott Majka daláról. A megkérdezettek 57 százaléka egyetért, 16 százaléka inkább egyetért azzal, hogy az a magyar vezetést mutatja be. 7 százalék egyértelműen, 4 százalék pedig inkább nem értett egyet ezzel. 16 százalék nem tudott/akart válaszolni erre a kérdésre. A dalt ismerők 62 százaléka szerint a Csurran, cseppen pontos/inkább pontos ábrázolása a magyar helyzetnek, ennek ellenkezőjét gondolja 18 százalék. Hitelesnek a Fidesz-szavazók 21, az ellenzékiek 85, a bizonytalanok 56 százaléka tartja.
The post Puzsér Róbert: Majka úgy érti a magyar néplelket, mint Orbán Viktor, Magyar Péter first appeared on 24.hu.

