Rejtett képet találtak Tiziano egyik festménye alatt

Rejtett arcképet találtak Tiziano egyik, 1570-ben befejezett remekműve alatt – számol be a The Independent. Az Ecce Homo (más néven Jézus kigúnyolása) jelenleg a ciprusi Limassolban látható egy kiállításon, az újonnan felfedezett portrét fejlett képalkotási technikák segítségével észlelték.

A korábban nem látott arckép meglehetősen hétköznapi, egy vékony bajszú, kezében tollat tartó férfit ábrázol egy halom papír és könyv mellett.

A portré szöges ellentétben áll a kész festmény drámai, vallási jelenetével.

Nikolas Bakirtzis, a Ciprusi Intézet munkatársa és kollégái szerint az ábrázolt férfi kiléte rejtély. A csapat abban bízik, hogy a további vizsgálatok fényt deríthetnek személyére, illetve arra, hogy a művész miért döntött az arckép elrejtése mellett.

Tiziano 1570-es Ecce Homója nem azonos a korábbi, ugyanilyen című, grandiózusabb alkotásával. A képen a töviskoronát viselő Jézus Krisztus Poncius Pilátus mellett áll pere utolsó szakaszában.

A festményt éppen konzerválásra készítették elő, amikor a mikroszkóp segítségével elütő pigmenteket vettek észre a felületet borító finom repedések alatt. A szakértők ezután nem invazív technikákkal és fejlett képalkotással rekonstruálták a rejtett képet, majd egy másolatot is elkészítettek.

Bakirtzis úgy véli, hogy a portrén egy bankár, egy jogász vagy valamilyen hivatásos személy látható. A Limassolban január végén megnyitott és márciusig látható kiállításon a korábban ismeretlen arcképet is bemutatják.

Az 1488-ban, Itáliában született Tiziano Vecellio velencei műtermével a reneszánsz egyik legnagyobb festője lett. 1576-ban bekövetkezett haláláig több száz festményt készített, a szakértők pedig régóta tudják, hogy részben befejezett munkáinak vásznát gyakran újrahasznosította.

Úgy tűnik, ez volt a helyzet az Ecce Homóval. A most észlelt portré arról árulkodik, hogy a művész kifinomultan tudta elrejteni korábbi képeinek elemeit, az eredeti férfi állkapocsvonalát például a Krisztus csuklóját összekötő kötelek körvonalazására használta fel.

The post Rejtett képet találtak Tiziano egyik festménye alatt first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed