Teljes hajózárat rendelnek el a hatáságok úszóverseny miatt a szentendrei Duna-ágon a szentendrei Postás Strand és a budakalászi Ebihal Büfé között vasárnap reggel kilenc óra és dél között – közölték a szervezők az MTI-vel.
A közlemény szerint az Open Water Tournament (OWT) eseményére hatszáz jelentkező várnak; a versenyzők a nyílt folyón több mint öt kilométert tesznek meg a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
Az úszókra 7 hajó 30 fős mentőszolgálata vigyáz, a helyszínen lesznek a Pest-Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tagjai, valamint a Dunai Vízirendészet csaknem két tucat vízi járműve is.
Az indulók egyesével rajtolnak majd, így elkerülhető lesz a tömeg kialakulása szárazföldön és vízen egyaránt – írták.
Korábban írtunk már a „balatoni Titanic” elsüllyedéséről és beszámoltunk arról is, hogy felfalja a rozsda az ország legnagyobb lapátkerekes gőzhajóját.
The post Rendkívüli intézkedés a Dunán: teljes hajózár jön vasárnap first appeared on Sokszínű vidék.