Friss Hirek

Repülés közben alszik ez a madarunk

A nyári hónapokban gyakran láthatunk nagy sebességgel cikázó madarakat a városok és falvak felett. Sokan fecskének gondolják őket, pedig a sarlósfecske egészen más madárcsoportba tartozik. Nemcsak rendszertani szempontból különleges, hanem azért is, mert életének nagy részét a levegőben tölti, még az alváshoz sem feltétlenül száll le.

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain is rendszeresen megfigyelhető ez a faj, amely a madárvilág egyik legjobb repülőjének számít – számolt be róla a nemzeti park a honlapján.

Nem áll közeli rokonságban a fecskékkel

Bár a neve sarlósfecske, mégsem a fecskék közeli rokona. Rendszertanilag külön csoportba tartozik, legközelebbi rokonai pedig meglepő módon a kolibrik.

Hosszú, keskeny szárnyai és áramvonalas teste szinte folyamatos repülésre teszik alkalmassá. A levegőben kapja el táplálékát jelentő apró rovarokat, ott gyűjti össze a fészeképítéshez szükséges anyagokat, sőt a párzás is repülés közben történik.

Még aludni sem feltétlenül száll le

A sarlósfecske egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy az éjszakai pihenést is a levegőben töltheti. A madarak ilyenkor nagy magasságba emelkednek, és körözve pihennek.

Csak a költési időszakban térnek vissza rendszeresen a fészkükhöz, amelyet többnyire épületek repedéseiben, tetőszerkezetek alatt vagy más védett üregekben alakítanak ki.

Testfelépítése a repülő életmódhoz alkalmazkodott. Lábai rövidek és gyengék, ezért nem alkalmasak hosszabb gyaloglásra. Inkább arra szolgálnak, hogy függőleges felületekhez, például falakhoz vagy sziklákhoz kapaszkodjon.

Ha a földre kerül, onnan nehezen tud újra felszállni. Ezért kerüli a leszállást, és szinte folyamatosan a levegőben marad.

Több ezer kilométert repül minden évben

A sarlósfecske vonuló madár. A telet Afrika déli részén tölti, tavasszal érkezik vissza Magyarországra.

Hazánkban főként városokban és nagyobb településeken költ, ahol a régebbi épületek rései megfelelő fészkelőhelyet biztosítanak számára.

Állományát veszélyezteti az épületek felújítása és hőszigetelése. A munkálatok során sok olyan nyílás és repedés megszűnik, amelyet korábban fészkelésre használtak.

A fiókák is különleges módon alkalmazkodnak

A költési időszakban gyakran akár több száz kilométerre is elrepülnek táplálékot keresni a szülőmadarak, ha például hideg, esős időben jelentősen csökken a repülő rovarok száma. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy-két napig nem térnek vissza a fészekhez.

A fiókák ezt úgy vészelik át, hogy lelassítják az anyagcseréjüket, testhőmérsékletük is csökken. Amikor a szülők ismét elegendő táplálékot találnak és visszatérnek, gyorsan pótolják az elmaradt etetést, a fiókák fejlődése pedig folytatódik.

Korábban megírtuk, hogy hurokba szorult sarlósfecskét mentettek Egerben és ritka halvány sarlósfecskét láttak Magyarországon.

Kapcsolódó
Lélekemelő fotókon a fecskék titokzatos élete
A természetfotós felvételei olyan pillanatokat mutatnak meg, amiket szabad szemmel nem láthatunk.

The post Repülés közben alszik ez a madarunk first appeared on Sokszínű vidék.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version