Ritka költőfaj, de gyakori téli vendég nálunk a kontyos réce

Az ipari ülepítő tavak a szocialista kor jellegzetességei voltak, később ezeket horgásztavakká alakították át. Ajkából mesterségesen várost csináltak, majd rátelepült az ipar, határában két ilyen, nagyobb méretű tó is fennmaradt, ami nagyon jót tett a tavakban szegény tájnak.

Szeretem ezeket a helyeket, legfőképpen télen, horgászok nélkül. Ekkor szoktak itt átvonulni, rövid időre megpihenni a búvárok, récék és egyéb vízi madarak. A Széki-tavat tápláló Csigere-patak menti égerligeteket különösen kedvelem.

Pár hete kontyos récék (Aythya fuligula) kisebb csapata időzött a sejtelmesen párába burkolózó tavon.

Hazánkban ritka költőfaj, ha meg is telepedik, inkább a Dunántúlon láthatjuk, nagyobb számban telelni érkezik hozzánk. A példányok már télen párba állnak, de násztevékenységük csak áprilisban kezdődik.

A faj a mélyvizű, kristálytiszta erdei tavakat kedveli. A fészkét száraz fűből, nádtörmelékből készíti, gyakran zöld növényi részeket épít bele, fészkére jellemző a sötétbarna pehelybélet. Magányosan, de telepesen is költ.

Tojásainak a száma öt és tizenkettő között változik. Huszonnégy nap a kotlás ideje, a fiókái két hónap után tanulnak meg repülni.

<!– [if IE 9]><![endif]–><!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Az úgynevezett bukórécék közé tartozik, míg a gyakori tőkés récéket tótágast állva láthatjuk a vízben táplálkozva, ő alábukik. Csigákat, rovarokat, növényi részeket fogyaszt.

Vadászata nem megengedett, Magyarországon védett madárfaj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

The post Ritka költőfaj, de gyakori téli vendég nálunk a kontyos réce first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed