Friss Hirek

Ritkán látható csatát hozott a világ egyik legkeményebb vitorlásversenye

A Master Lock Comanche győzött a pénteken rajtolt Sydney-Hobart vitorlásversenyen, írja az MTI.

Vasárnap még három hajó volt versenyben az elsőségért, az SHK Scallywag 100 egy rövid szakaszon át is vette a vezetést, volt, mikor mindössze néhány száz méter választotta el a part közelében az élen haladó vitorlásokat, mindezt a helyi közönség nagy örömére, amely ritkán láthatja nappali fényben az élmezőnyt. Két teljes versenynap után, Tasmania keleti partjainál már a Comanche haladt az élen, mintegy öt tengeri mérfölddel megelőzve két riválisát, köztük az előző két kiírásban diadalmaskodó LawConnectet.

A verseny rajtja:

A Comanche végül jóval a versenyrekordon kívül, két nap, öt óra, három perc és 36 után győzött, mindezt egy évvel azt követően, hogy a fővitorla sérülése miatt feladni kényszerült a viadalt.

A 128 induló hajóból már vasárnapra 33 kiszállt, kettő azért, mert a legénység egyik tagja bordatörést szenvedett.

A versenyrekordot az LDV Comanche tartja 2017 óta, amikor 1 nap, 9 óra, 15 perc és 24 másodperc alatt teljesítette a 628 tengeri mérföldes (1170 kilométert) távot. A csúcs megdöntése az előre jelzett erős hullámzás miatt ezúttal eleve nem volt várható.

A mezőny Sydneyből Új-Dél-Wales állam déli partjai mentén és a Bass-szoroson át Tasmánia fővárosáig, Hobartig vitorlázott. Az első Sydney-Hobart viadalt 1945-ben rendezték, azóta csak egyszer, 2020-ban maradt el a koronavírus-járvány miatt.

Kapcsolódó

The post Ritkán látható csatát hozott a világ egyik legkeményebb vitorlásversenye first appeared on 24.hu.


Exit mobile version