Friss Hirek

Romániában győzött, biztosan BL-negyeddöntős az FTC női kézicsapata

A Ferencváros azzal a tudattal lépett pályára, hogy győzelme és a párhuzamosan zajló csoporttalálkozó kedvező kimenetele esetén akár már ezen a napon közvetlenül biztosíthatja magának a negyeddöntőbe jutást érő első két hely valamelyikét.

Allan Heine együttese tíz perc után 5-4-re vezetett a Kácsor Grétát a kezdőcsapatba nevező házigazda ellen, a huszadik percre pedig a remek védekezésére alapozva 9-5-re ellépett. Innen időkérés után öt perc alatt egyenlített a vendéglátó (10-10), pihenőre pedig egygólos FTC-előnnyel vonulhattak a felek.

A fordulást követően is kiegyenlített volt a játék, a zöld-fehérek két gólnál nagyobb vezetést nem tudtak kidolgozni, ekkora különbséggel fordultak a záró tíz percre is (21-19). A hajrára megsérült a ferencvárosi Dragana Cvijic – a támaszkodó lábára estek rá –, de társai nélküle is 25-21-re elhúztak a hazaiaktól az utolsó négy percen belül. Cvijic az utolsó támadásra vissza tudott térni, az FTC pedig – itthoni 32-28-as sikere után – idegenben is legyőzte a Bistritát.



A találkozó legeredményesebbje a román együttest erősítő Bianca Maria Bazaliu lett 11 találattal, a magyar válogatott balátlövő Kácsor két kísérletéből nem lett gól. Vendég részről Angela Malestein hatszor volt eredményes, Laura Glauser 15 lövést hárított.

A Ferencváros biztos negyeddöntőjéhez az is kellett, hogy a Metz győzzön a Podravka Koprivnica vendégeként, az egy hete Érden diadalmaskodó francia együttes pedig 28-26-ra nyert is Horvátországban. Szemerey Zsófi 17 védéssel, Vámos Petra hat góllal vette ki a részét a csoportot vezető Metz sikeréből.

Így a Metz és a Ferencváros is kihagyja a negyeddöntőért zajló rájátszást és várhatja ellenfelét a legjobb nyolc között, függetlenül a csoportkör utolsó három fordulójának eredményeitől.

Kézilabda, nők, Bajnokok Ligája, A csoport, 11. forduló

Gloria Bistrita-Nasaud (román) – FTC-Rail Cargo Hungaria 23-26 (11-12)

The post Romániában győzött, biztosan BL-negyeddöntős az FTC női kézicsapata first appeared on 24.hu.


Exit mobile version