Megszüntették a Budapest Pride egyik szervezőjének a munkaviszonyát – Filó Mariann nemrég még iskolapszichológusként dolgozott az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumban. Az iskolapszichológus távozását a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a saját sikereként ünnepelte egy keddi közleményben, mondván:
Vármegyés siker az LMBTQP-lobbi ellen: kirúgták a Pride-szervezőt az állami iskolából.
Közleményében a szélsőjobboldali szervezet úgy fogalmazott: a szakember munkaviszonyát a HVIM „fellépésének köszönhetően” szüntették meg.
Az tény: a HVIM már az idén áprilisban közleményben háborodott fel azon, hogy Filó Mariann egy általános iskolában dolgozik. Erről, mint írták, tájékoztatták a fenntartó Klebelsberg Központot és „a Belügyminisztérium megfelelő szervét” is. Megkeresésükre ugyan hivatalos választ nem kaptak, de azt feltételezik, hogy Filó Mariann munkaviszonyának megszűnése összefüggésbe hozható a tevékenységükkel. A HVIM állítólag az iskolafenntartót is megkereste. Azt írták: „a tankerület válasza alapján azonban Filó 2024 nyarán már felmentési idejét töltötte – tehát valószínűleg felsőbb utasítás miatt szűnt meg a munkaviszonya.”
Tamás Ilona, az Észak-budapesti Tankerületi Központ tankerületi igazgatója lapunk kérdésére megerősített Filó Mariann távozását, ám azt írta: az iskolapszichológus „saját kérésére távozott, felmondással.” A tankerületi vezető – mint írta – arról nem tud, hogy Filó távozásának köze lenne a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fellépéséhez.
Hazugság, amit a HVIM állít, hogy bármilyen felsőbb utasításra jöttem el az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumból, ahol több mint 3 évig iskolapszichológusként dolgoztam
– válaszolt a 24.hu kérdésére Filó Mariann. A pszichológus cáfolta azt is, hogy a HVIM saját sikere lenne a munkahelyváltása. Ez – mint írta – kizárólag az ő egyéni döntése volt, amelynek a meghozatalában „olyan, a HVIM-hez nem köthető tényezőket vettem figyelembe, amelyek csak rám és a korábbi munkáltatómra tartoznak.”
Hozzátette: A HVIM-mel szemben több olyan jogi eljárás is folyamatban van még, melyeket ő indított el, ám ezek részleteiről azok lezárultáig nem kíván nyilatkozni. A pszichológus méltatlannak nevezte a támadásokat, amelyeket a szélsőjobboldali szervezet a személye ellen intéz, és ezzel akadályozni próbálja mind a pszichológusi segítő munkáját, mind a szabadidejében önkéntesként végzett tevékenységét.
Varga Jennifer / 24.hu Filó Mariann a 2024. június 22-én megtartott, 29. Budapest Pride felvonuláson.
„Számomra az a lényeges, hogy szeretem a szakmám, becsülettel végzem azt, elhivatott vagyok, és folyamatosan képzem magam, illetve rengeteg pozitív visszajelzést kapok a klienseimtől és a munkatársaimtól is. Az egyenlő emberi jogokért végzett tevékenységemre is büszke vagyok, és elkötelezettnek tartom magam mások segítése iránt ezen a területen is” – olvasható a pszichológus lapunknak küldött nyilatkozatában.
Kerestük a Budapest Pride-ot is, hogy kommentálják a történteket, de cikkünk megkereséséig válasz nem érkezett.
Filó Mariann bemutatkozása az iskola honlapján szerdán még elérhető volt. Ebből kiderül, hogy 2021 óta dolgozott az újpesti Károlyiban iskolapszichológusként. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán végezte, klinikai- és egészségpszichológia szakirányú mesterdiplomáját 2020 nyarán szerezte.
The post Saját sikereként ünnepelte a Hatvannégy Vármegye, hogy felmondott egy iskolapszichológus first appeared on 24.hu.