Friss Hirek

Salma Hayek elmondta, milyen volt együtt dolgoznia Angelina Jolie fiaival

A minap volt esedékes a Without Blood című dráma premierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. A háború utóhatásairól szóló filmet Angelina Jolie írta és rendezte, két fia pedig (a 23 éves Maddox és a húszéves Pax) a rendezőasszisztensi részlegen dolgoztak.

A film egyik főszereplője, Salma Hayek Pinault nemrég a People-nek mesélt arról, milyen volt a közös munka Jolie-ékkal.

Megkapták a stáb tiszteletét, jól bántak a stábtagokkal, nagyon a helyükön voltak. Nem úgy viselkedtek velem, ahogyan odakint. Nagyon is úgy voltak, hogy »jönnöd kell«, én meg azt mondtam, »oké!«. Elég szórakoztató volt

– mondta a színésznő, kiemelve, hogy a fiúk keményen dolgoznak és nagyon komolyan veszik azt, amit csinálnak.

A beszélgetés során Hayek arról is beszélt, hogy a forgatás elején még cukkolta Maddoxot és Paxot, de aztán belátta, hogy profikként kell kezelnie őket. A forgatáson egyébként a színésznő lánya, a 16 éves Valentina is ott volt, a gyerekek jelenlétével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: a munkafolyamat így egyszerűen kényelmes és kedves volt, miközben a film igen nehéz témát dolgozott fel.

Jolie egyébként többször is dolgozott már együtt a gyerekeivel: Maddox és Pax a Maria című film forgatásán is rendezőasszisztensi munkát láttak el, korábban pedig a 19 éves Zaharával, a 18 éves Shiloh-val, illetve 16 éves ikreivel, Knoxszal és Vivienne-el a The Outsiders című Broadway-darab produkciós csapatában dolgozott együtt a rendező-színésznő.

Kapcsolódó

The post Salma Hayek elmondta, milyen volt együtt dolgoznia Angelina Jolie fiaival first appeared on 24.hu.


Exit mobile version