Schóbert Lara: A felkészülésem kezdetén elvesztettem a hitem és fel akartam hagyni ezzel az egésszel

Vasárnap este Schóbert Lara legyőzte Pap Dorcit a Sztárboxban, a szakmai zsűri pontozása alapján. A meccs után szülei, illetve a korábban szintén Sztárbox-versenyző öccse, ifjabb Schobert Norbert is gratuláltak neki az Instagramon. Hétfő este maga Schóbert Lara is posztolt a megmérettetésről.

Annyi minden kavarog bennem. Sosem voltam a szavak embere, ezért is nehéz mindezt leírni ide nektek. Rengeteg mindenen mentem keresztül az életem során, amiből azt gondoltam, sosem állok fel. Pontosan ilyen volt a felkészülésem kezdete, amikor elvesztettem a hitem és fel akartam hagyni ezzel az egésszel. Na, de okosabb vagyok én már ennél, és kezdem jobban átlátni a dolgokat

– kezdte bejegyzését Rubint Réka és Schobert Norbi húszéves lánya, majd így folytatta:

Hiszek abban, hogy az élet azért vesz el tőlünk dolgokat, hogy utána valami sokkal, de sokkal jobbal gazdagodjunk. Ez nekem a box. Egy új életet, egy új kezdetet, egy új reményt adott nekem, amiben újra elkezdtem hinni. Közben rájöttem, hogy valójában egy dologban nem hittem, és az önmagam. A legfontosabb emberben nem hittem, akivel 0-24 órában együtt élek. Magamban. Az élet megtanított küzdeni! Megmutatta, hogy minden nehézség egy lehetőség, hogy fejlődjünk. Ez a sport és ez a ring visszaadta a hitemet. Megmutatta, hogy mindig, minden helyzetből talpra lehet állni, csak akarnod kell! Hiszen semmi nem üthet akkorát, mint az élet. Ha nekem sikerült, hidd el, hogy NEKED is menni fog! Mert mind képesek vagyunk rá!

A továbbiakban Schóbert köszönetet mondott edzőjének és csapatának, megköszönte a sok gratulációt, és a lehetőséget, hogy a műsorban „megmutathattam, hogy ki is vagyok valójában”

Ám ez még csak a kezdet! Jövök, DÖNTŐ! Ennél csak keményebben fogok edzeni, ezt megígérem! Ui: Apa, Anya! Megcsináltam!

– zárta posztját az aerobikedzőként dolgozó lány.

Kapcsolódó
Két pontozásos győzelem, egy technikai KO – képeken a Sztárbox második negyeddöntője
Vasárnap újabb mérkőzésekkel folytatódott a Sztárbox: a második negyeddöntőben elsőkként Papp Dorci és Schóbert Lara léptek ringbe a női pehelysúly-kategória versenyzőiként, őket követte férfi középsúlyban Szecsei Valter és Danny Blue, majd Németh Kristóf és Lmen Prala zárták a versenynapot a férfi nehézsúly-mezőny indulóiként. Galéria.

The post Schóbert Lara: A felkészülésem kezdetén elvesztettem a hitem és fel akartam hagyni ezzel az egésszel first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed