Olaf Scholz német kancellár a ZDF német közszolgálati televíziónak adott belpolitikai és külpolitikai témákat is érintő éves nyári interjújában vasárnap este az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy a német kormány továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni.
Úgy vélem, hogy most jött el az a pillanat, amikor meg kell beszélnünk, hogyan tudnánk gyorsabban kijutni ebből a háborús helyzetből annál, amit a jelenlegi helyzet mutat
– fejtette ki Scholz. „Minden bizonnyal lesz még egy békekonferencia”, mondta a kancellár és hozzátette: „Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyetértünk abban, hogy ennek Oroszország bevonásával kell történnie”.
Scholz kitért a kérdés elől, hogy továbbra is bízik-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben, miután kiderült, hogy egy ukrán állampolgárságú személyt gyanúsítanak azzal, hogy szabotálta az Északi Áramlat gázvezetékeket a Balti-tengeren.
Jó a kapcsolatom Volodimir Zelenszkijjel. Ugyanakkor egyértelmű, hogy ezt az ügyet meg kell oldani
– válaszolta a kancellár.
The post Scholz szerint eljött a pillanat first appeared on 24.hu.