Nyugtalan álmaimban sem reméltem volna, hogy a Silent Hill 2 ilyen minőségben kerül vissza a képernyőinkre!
Azt gondolom bátran állítható, hogy a Silent Hill 2 egy videójátékos mérföldkő volt, mert bár a 2001-es megjelenése előtt is sokan foglalkoztak hasonlóan kemény témákkal, de sehol sem mertek ennyire bátran, ennyire formabontóan és ilyen jól hozzányúlni a pszichológiai horror zsáneréhez. A korábbi Team Silent/Konami mestermű elhanyagolható hibái ellenére is egy megkerülhetetlen darab lett és méltán írta be magát a videójátékok történelemkönyvébe. Emellett lett megannyi kortárs fejlesztő inspirációja, azonban azt az ízt, azt mélyreható élményt azóta sem sikerült senkinek sem megugrania, amit az eredeti Silent Hill 2 nyújtott. Bevallom én is hatalmas rajongója vagyok James Sunderland kegyetlen kálváriájának és az első találkozás óta megannyiszor visszatértem abba a bizonyos ködös városba, de minden egyes újabb látogatásnál felsejlett bennem, hogy vajon a mai kor masinái hogyan tudnák elénk tárni ezt a zsigeri borzongást? És bár a franchise-t már jó pár éve temetjük, a Konami nemrég mégis előhúzta (valószínűleg vaskos bevételt remélve) a remake lehetőségét és bár az internet népe látatlanul is lehúzta a Bloober Team által kovácsolt próbálkozást, azért mégiscsak odatettek egy elég komolyat arra a bizonyos asztalra.
A Silent Hill 2 története szerint főhősünk(!?) James Sunderland levelet kap a 3 éve elhunyt feleségétől, mert az találkozni akar vele az általuk nagyon kedvelt üdülővárosban, Silent Hillben, az ő különleges helyükön. James, ezen csak egy kicsit meglepődve azonnal a nevezett város felé veszi az irányt, hogy kiderítse mégis mi áll a dolgok hátterében, mégis ki írta neki ezt a levelet. Az irányítást itt vesszük át felette, ahogy a város határában lévő nyilvános mosdóban elmélkedik, majd szépen lassan alá is merülünk a város nyújtotta, lázálom szerű tébolyban. Azt a történet bemutatása után ki kell emelnem, hogy a sztori részhez nem igazán nyúltak a készítők és teljesen hűek maradtak az eredetihez, csak ímmel-ámmal lett néhány új jelent beemelve, de az is inkább csak egy kicsit hihetőbbé hivatott tenni az amúgy baromira erős dramaturgiát. És miért is olyan fontos ez? Leginkább amiatt, mert itt egy kőkemény pszichológia horrorhoz van szerencsénk, ami nem egyszerű jumpscare-ekkel operál, hanem szépen lassan építi a feszültséget, lépésről lépésre, mondatról mondatra feszítve idegeinket.
A játékmenet szerencsére sokban nem tér el az eredetitől, éppen csak annyira lett kiigazítva, áramvonalasítva amennyire az igények megváltoztak. Maradt az alapfelállás, ami egy kőkemény külső nézetes pszichológiai horror, túlélő elemekkel és fejtörőkkel tarkítva. A Silent Hill 2 újragondolását leginkább a Resident Evil 2-vel történtekhez tudnám hasonlítani. Ugrott a korábbi fix kamerás nézet és jött helyette a váll feletti, az esetlen harc itt sem sokkal jobb, de mégis modernebbnek hat, valamint kaptunk egy kitérést is, amivel azért nagyot javíthatunk a túlélési esélyeinken. Ahogy korábban, úgy most is tudjuk differenciálni a ránk váró kihívást, van lehetőség a harc és fejtörők nehézségét is képességeinkre szabni. Jó szívvel ajánlom amúgy a standard lehetőséget mindkettő esetben, kellemes kihívást ad a készítők által megálmodott fokozat, de mégsem válik frusztrálóvá. Emellett azért azt is meg kell, hogy említsük, hogy számtalan új elem került be a fejtörők közé és a városban is szabadabban mászkálhatunk, tehát, aki emiatt hagyta volna ki a remake-et, az is gondolkozzon el az “újrázáson”.
A Silent Hill 2 komolyabb átalakításon ment át viszont látvány tekintetében, a játék alatt az Unreal Engine 5 dübörög, aminek köszönhetően igazán pöpec látványban lehet részünk. Az egész mocskos, Silent Hilles látvány zseniális és ezt megdobta a Bloober Team a sok apró részlettel, ami tényleg a AAA ligába emeli a munkájukat. Gondolok itt olyanokra, mint a James ujján a hiányzó gyűrű nyoma, vagy ahogy kosz rakódik a körme alá az előrehaladás során, de említhetném a WC-ben való turkálás után a karján maradó “bevonatot” is. Az audió szintén olyan minőségű, ami nem hagy kétséget senkiben, az újrahangszerelt zenék csodálatosak, a szinkron zseniális. Az összes nesz és moraj, amit a város lüktet magából, csak egy célt szolgál, hogy az egekbe emelje a játékos adrenalin szintjét és ezt kívételesen jól teszi, az atmoszférateremtés ezen aspektusa is csillagos ötös. Van azért néha kis képkockaszám ingadozás, kis elmosodás, egyszer még egy tereptárgyba is beleragadtam, de a 18 órás első végigjátszásnál ez még bőven belefér, ennél komolyabb problémával nem találkoztam.
Összességében tehát nyugodt szívvel elmondható, hogy a Silent Hill 2 egyike azon kevés játékoknak, mely megéri az első nap is a teljes vételárát. Kimondottan maradandó élményt fog nyújtani a széria szerelmeseinek, de az új játékosok is garantáltan leteszik a hajukat a minőségtől, a játék egyedi stílusától, annak kőkemény mondanivalójától és attól a művészi borzongástól, amit a Bloober Team prezentált. Tökéletesnek nem állítanám (személyes pontozásomban 10/10 és nálam az év legjobb címei között van), de minden szempontból AAA minőségű alkotás, ami szamárvezető lehetne az iparágban.
Értékelés: 9/10
Fejlesztő: Bloober Team
Kiadó: Konami
Platform: PlayStation 5
