Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött”

A Játékszín A lány a vonaton című regényt viszi színpadra, ahol az egyik főszerep Simon Kornélé. A színész Tom Watsont alakítja majd, a karakter egy életközepi válságban lévő figura, Simon pedig a saját életéből is tudott tapasztalatot megmozgósítani a figura eljátszásához, erről a Borsnak nyilatkozott.

Nálam 43 évesen kezdődött, egyszer csak úgy éreztem, hogy nem igazán érzem jól magam a bőrömben, holott az életemben minden rendben van. Nem mondhatom magam sikertelen embernek, hál’istennek, gyönyörű feleségem van, csodálatos családom, tök jó helyen lakunk, van munkám rengeteg, ami három emberre is elég. Pénz persze mindig lehetne több, de egészségesek vagyunk, a gyerekek szépen cseperednek, de valami mintha mégis hiányozna az életemből.

A színész azt is elmagyarázta, mi rángatta ki ebből az állapotból. Gyerekkora óta zenélt, és mindig volt egy beteljesületlen vágya, hogy gitáros-énekes lehessen.

A Covid idején meglehetősen nagy erővel tudtam ráfeküdni a gitártanulásra, ugrásszerűen fejlődtem benne, meg akartam tanulni jól játszani és úgy is történt. Alapítottunk egy együttest, a Simon Kornél és a Boughrist, régi barátommal. És ez, hogy lett egy ilyen új kreatív cél az életemben, ez hatalmas hajtóerőt adott, minden más megvilágításba került, úgy éreztem, hogy ez húz magával mindent és újra azt az energiát érzem, azt a mindent bele Simon Kornél, aki voltam

magyarázta Simon.

Kapcsolódó

The post Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött” first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed