Távol a belvárosi nyüzsgéstől
Nem csupán közlekedési céllal – a metróállomások valamelyikéhez – lehet a mélybe ereszkedni Budapest egyik legismertebb pontján, a Kálvin téren, hanem elhunytakról való megemlékezés szándékával is. Novemberben ez tradíció, ezért mi is így döntöttünk.
De maradjunk még a felszínen, sőt, Millisits Máté, művelődéstörténész azt javasolja: kezdjük a visszatekintést inkább a Fiumei úti sírkertben. Némi történeti előzményként megjegyzendő, a templomok közelébe való temetkezés nem Szent István templomépítő törekvéseivel, hanem sokkal inkább Szent László (1040-1095) uralkodása alatt válik gyakorlattá. Majd évszázadokkal később Mária Terézia (1717-1780), Habsburg császárnő és magyar királynő higiéniai okok miatt adott ki a temetkezéseket szabályozó pátenseket, azaz uralkodói rendeleteket.
Ezek segítségével az uralkodónő igyekezett visszaszorítani, de részben tiltani is a templomok körüli temetkezéseket, így tehát például a magas talajvíz miatt a kriptákba való temetkezést. Ehelyett felekezeti, majd Mária Terézia fia, II. József (1741-1790) idején már felekezetfüggetlen városi temetők kialakítása felé tolódott el a hangsúly, ám egészen 1868-ig, a templomok alá történő temetkezések tiltásáig a Kálvin téri kripta utolsóként töltötte be funkcióját, temetkezési helyet biztosítva a református egyházközösséget támogató pesti polgárságnak.
Mégis, ma már nem mindenki nyugszik ott, akit egykoron a kriptába helyeztek végső nyugalomra. Közülük az egyik legkiemelkedőbb személyiség Hermina (1797-1817), József nádor (1776-1847) felesége, aki 1817. szeptember 14-én, ikergyermekei születése közben, húsz esztendős korában hunyt el. Holtestét 1817. szeptember 20-án az épülő templom falai alatt kialakított sírboltba helyezték át.
Mivel hosszú évekig ezt a helyiséget nem tudták biztonságosan ajtóval zárni, József nádor katonákkal őriztette elhunyt felesége sírját. Miután az 1838-as árvíz betört a kriptába, férjének rendelkezésére a nádorné hamvai átkerültek a budavári Nádori kriptába.
Báthroy Gábor (1755-1842), az akkori püspök-lelkész a nagy árvíz után az első, akit ismét a kriptában helyeztek örök nyugalomra. Viszont utódja, Török Pál (1808-1883) eleve a – mai köznapi szóhasználatban Kerepesi úti temetőként illetett – sírkertben kapott nyughelyet.
Ennek mikéntjéről így vélekedik a szakértő: „Nem hiszem, hogy eltemetésére ne kapott volna engedélyt a református egyházközség Pest városától, hiszen akkor a Pesti Református Egyház egyet jelentett a Kálvin térrel, ám addigra az ízlés megváltozik: fontossá válik a nemzet temetőjében való nyughelybirtoklás.
Így a kripta kötött méreteit többek között az akkortájt kialakuló, ma 34-essel jelzett művészparcella hivatott feloldani.
Itt az elsők között kapott helyet Török Pál impozáns síremléke – a maga hagyományos 19. század végi formájában a legnagyobb. Később a szobrokkal ékített síremlékek már túlnőttek rajta.”
De kanyarodjunk vissza eredeti gondolatmenetünkhöz! Másik esetben pedig Wesselényi Miklóst (1796-1850), illetve a fiatalon elhalálozott leányát, Wesselényi Helénát 1850-ben temették el ideiglenesen a templom alatti kriptába. Következő évben, a politikai viszonyok kedvezőbbre fordulása miatt, tehát 1851-ben adódott lehetőség, hogy a végleges nyughelyükre a Wesselényi család mauzóleumába, a mai Románia területén lévő szilágsági Zsibóra átszállítsák őket.
„Egy kivételes esetben nem elvittek a Kálvin téri kriptából, hanem éppen innen, a Fiumei úti sírkertből hoztak hamvakat a Kálvin térre. Petri Elek (1852-1921), lelkész és református püspök hamvai a kommunista diktatúra rendelkezései, azaz a püspök addigi nyughelyének teret adó temetői parcella kényszerű felszámolása miatt kerültek a Kálvin térre” – világít rá az összefüggésre Millistis Mété. Mint hozzáteszi: bár ő volt az eddigi utolsó, akit a tiltás után a kriptába temettek, de a művelődéstörténész fenntartja annak lehetőségét, hogy az egyházközség döntése nyomán a 21. században is kerüljenek elhunytak a templom alatti kriptába.
Hátrányból előny
Térben és időben is térjünk vissza az 1816 és 1830 között, magyar klasszicista stílusban felépített templomhoz. Sajnos nemcsak az 1838-as nagy árvíz, hanem a második világháború és az 1956-os forradalom és szabadságharc dúlása is mély nyomot hagytak az épületen, ahogyan a tíz éve befejeződött metróépítés sem kímélte e templomot.
Annak ellenére, hogy statikai problémák léptek fel, a legutolsó felújításnak tulajdonképpeni ráadás előnye, hogy a síremlékek megmozgatása során 2013-ban három esetben adódott lehetőség DNS-minta vételére. „A vizsgálat különösen gróf Zichy Manóné Charlotte Strachan 1851.november 12-én végrehajtott öngyilkosságához használt méreg kimutathatóságára irányult.
Sajnos azonban 173 év távlatából nem találtak szermaradványt, ami egyértelműsíthetné a teóriát.
A grófné vörösréz koporsóját a kriptában olyan sírüregbe helyezték, amelyet felirat nélküli zárókővel láttak el. A rézkoporsó, egy kisebb fából készítettet rejtett magában, amelyben a grófné testére egy fém kapszulát helyeztek. Az egy méter nagyságú henger a hölgy belső szerveinek őrzésére szolgált” – tudjuk meg Millists Mátétól.
A szakember folytatja: nem mindig jutott megkülönböztetett szerep a kriptának, ugyanis Görzsönyi Vargha Zoltán szerint az 1890-es években szenes pincének használták a kegyeleti célokra épített helyiséget. Később a 20. században a nagyközönség elől mindvégig elzárva maradt ez az épületrész. Talán ennek is köszönhető, hogy többé-kevésbé átvészelte a nehéz időszakokat.
<!– [if IE 9]><![endif]–><!– [if IE 9]><![endif]–>
A 18. század végén, az egykori pesti városfalon – a mai Kiskörúton – kívüli terület adott helyet a Széna vásártérnek (ma Kálvin tér), amely során a ferencvárosi oldal benépesült. Ennek nyomán a helyiek 1792-ben I. Ferenc magyar királyhoz (1768-1835) fordultak, hogy Pest többi városrészéhez hasonlóan, e környéket is egy Habsburg uralkodó után, pontosabban róla nevezzék el. Az uralkodó 1792. december 4-én írt levelében hagyta jóvá a kérést, így kapta a Dél-Pest kapujának számító IX. kerület a Ferencváros nevet.
„Ferencváros a 19. század közepétől több területen indult fejlődésnek, mivel az élelmiszeriparhoz kapcsolódó gyárak telepedtek meg itt, amelyek közül a Reök es a Vidats gépgyár volt a legjelentősebb. A Duna folyam közelében a magyar malomipar legfontosabb gabonaőrlő üzemei létesültek. Az élelmiszeripar-raktározás monumentális csarnokai épültek meg, amelyek közül a legismertebb volt az 1872-ben felépített Közvágóhíd. Az iparosodás magával hozta az ott dolgozó munkásréteg letelepedését a gyárak vonzáskörzetében” – áll Millisits Máté Ferencváros egyháztörténete dióhéjban című írásában.
The post Sírok rejtőznek a Kálvin tér alatt first appeared on National Geographic.
