Steigervald Krisztián évtizedek óta kutatja boomerek, X-ek, Y-ok, Z-k és most már alfák viselkedését. Önkontrollra, önkritikára, önreflexióra buzdít, amikor azt mondja, minden a mintákon, minden a nevelésen múlik. Ajánló a februári Forbes magazinból, amiben 128 oldalon a generációkkal foglalkozunk.
Friderikusz Sándor csinált belőle sztárt, de legalábbis generációkutató celebritást. Százezrek hallgatják podcastban, rajongók járnak az előadásaira, és veszik a könyveit.
A februári Forbesban 128 oldalon generációs különbségekről, egymás megértésének kényszeréről és jól működő, többgenerációs családi cégekről is írunk. Miniportréban bemutatjuk Steigervald Krisztiánt is – kiderül, hogy már bonyhádi gyerekkorában is mindig a középpontba került –, és beszélgettünk vele arról, mi az, amit ha nem értünk meg, szétválaszt bennünket. Otthon és a munkahelyen is.
Egy rövid részlet az interjúból:
Forbes: Saját tapasztalatom, és kutatásokból is ezt látom, hogy az Y-ok, Z-k és talán az alfák sem lázadók. Inkább konformisták.
Steigervald Krisztián: Hát milyenek lennének? Mi ellen kellene lázadniuk? Az ellen, hogy nem kell kitakarítaniuk a szobájukat szombaton, hanem nézhetik a Netflixet? Ezt most nem én mondom, hanem az összes globális szakirodalom, hogy a mostani X-es szülőknek, ideértve a baby boomer generáció elejét is, a legfontosabb céljuk, hogy komfortos létet teremtsenek a gyerekeiknek.
Ilyen nem volt régebben, akkor azt mondták a szülők, hogy együtt dolgozzunk meg azért, hogy többre vigyük. Vegyél részt a házimunkában, vegyél részt a munkában, és majd együtt valamit termelünk. Most meg az történik, hogy mi ketten, apa és anya, azért dolgozunk, hogy a gyerekünknek könnyebb és jobb legyen.
Nem lehet, hogy ezzel kicsit elrontjuk, elkényelmesítjük őket? Aztán amikor később, egy munkahelyen elvárásokkal szembesülnek, esetleg nagyobb lesz a pofon.
Na, ehhez kell tudatosság. És erre mondom, hogy a köpködés semmire sem vezet. Most van egy jelentős, tizenöt–húsz évnyi gyerekállomány, akit már így neveltünk fel. Nekik nem lehet azzal elengedni a kezüket, hogy elcsesztük. Szembe kell nézni vele, hogy csináltunk valamit, és azt kell keresni, hogy hogyan lehet ezekből a gyerekekből a lehető legjobbat kivenni.
Lehet azt mondani, hogy húzunk egy vonalat, és holnaptól mindenki elkezd tudatos szülőnek lenni, odafigyelni, hogy mit csinál, és már másképpen fogja csinálni. De mi lesz azokkal, akik eddig születtek? Ezért szoktam azt mondani, és ezt nagyon sokan nem szeretik hallani, de itt nagyon erős önkontrollra és önkritikára van szükség, amikor a generációkról beszélünk.
És hadd idézzem Pál Ferit, ő szokta azt mondani, hogy a mostani életstílusunkat föladni brutálisan nehéz. Csak próbáld ki egy napig, hogy visszamész a 70-es évekbe.
Steigervald Krisztián generációkutató / Fotó: Belicza László Gábor / Forbes
+ A magazinban olvasható cikkből kiderül még:
Miért érzékelik másképp a mai huszonévesek az időt?
Mért tűnik kevésbé felnőttnek egy mai 25 éves, mint egy harminc évvel ezelőtti 25 éves volt?
Miért van az, hogy a szülők még egy autót is meg tudtak szerelni, a gyerekeiken egy kiégett villanykörte is kifog?
Mit okoz a digitalizáció, és miért naivitás azt gondolni, hogy „ha én is tévén nőttem föl, és semmi bajom nem lett, neki se lesz semmi baja”?
Miért nem jó, ha kinevetjük a másik generációt, és mire jó a magunkba nézés?
Milyen gyerekkora volt Steigervald Krisztiánnak, és miért fordult a generációs téma felé?
+ A generációs lapszám további interjúalanyai:
Benkovics Júlia, Gyarmathy Éva, Halácsy Péter, Horn György, Nyiri Gábor, Stumpf-Biró Balázs, Szabó Andrea, Szücs Szilvia.
Generációk Forbes-arcai: Janikovszky János, Kovács Dominik, Kun Anita, Nyikonyuk Balázs, Oláh Anna, Zettwitz Sándor.
Generációk együtt: Schiller család, Rosensteinék és a Fakopp (Divós család) sztorija.
És még: generációs kultfilmek, az incelek, az első lakás megszerzése, mémrészvények, digitális demencia, továbbá tárgyak, jelenségek és szokások, amik sose halnak ki.
The post Steigervald Krisztián: Nem lehet azzal elengedni a mai gyerekek jó részének kezét, hogy elcsesztük appeared first on Forbes.hu.

