A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak. Az idei kedvező időjárási viszonyok miatt a rajzás a megszokottnál korábban kezdődött, írta a Police.hu.
A tiszavirág hazánk egyik védett rovarfaja
Ez a nagyméretű kérész életének jelentős részét – akár három évet is – lárvaként tölti a folyó medrében, majd egyetlen napra emelkedik a víz felszínére, hogy párosodjon és biztosítsa a faj fennmaradását. Ezt követően rövid időn belül elpusztul.
A tiszavirág rendkívül érzékeny a víz minőségére, ezért jelenléte a folyók egészséges állapotának egyik fontos jelzője. Európa legtöbb vízfolyásából már eltűnt, napjainkban elsősorban a Tiszán, valamint néhány mellékfolyóján – így a Körösön és a Bodrogon – található meg.
A védett faj állományát veszélyezteti a horgászati célú jogellenes gyűjtés és pusztítás. A tiszavirág természetvédelmi értéke egyedenként 10 000 forint. A jogszabályok értelmében tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása. A jogsértők szabálysértési vagy akár büntetőeljárásra is számíthatnak
– emelték ki.
18 fotó
Zavarásuk természetkárosításnak minősülhet
Különösen fontos, hogy a vízen közlekedők is körültekintően járjanak el. A rajzás szándékos megzavarása, például kisgéphajóval történő belehajtás a kérészek tömegébe, természetkárosításnak minősülhet.
A természeti érték megóvása érdekében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel együttműködve fokozott ellenőrzéseket végeznek a rajzás időszakában
– részletezték, és kiemelték, hogy vigyázzunk közösen erre a páratlan természeti kincsre, hogy még hosszú éveken át gyönyörködhessünk a varázslatos „virágzásban”!
Videófelvételen bemutattuk a tiszavirág különleges küzdelmét, valamint szintén egy bámulatos felvételt osztottunk meg a tiszavirágzásról.
The post Súlyos büntetést kaphatnak a tiszavirágzás megzavarói first appeared on Sokszínű vidék.