Az égitestek nemcsak az ember számára látható fény tartományában sugároznak, hanem az elektromágneses spektrum igen nagy részében. Ennek köszönhetően különféle hullámhosszokon tudjuk vizsgálni a világegyetemet, ebbe beletartozik például a Hubble által is látott ultraibolya, vagy a James Webb számára fontos infravörös.
Azonban az egyik legfontosabb hullámhossz-tartomány a rádió tartomány, erre külön csillagászati ág épült, ez a rádiócsillagászat. Ennek köszönhetően ismerhetjük meg például a távoli exobolygók születési körülményeit.
Senki előtt nem titok, hogy a Földön az ember is bocsát ki rádióhullámokat, ma már ráadásul szinte minden emberi kütyü ezeken „lóg”. A rádiócsillagászati obszervatóriumokat e jelek is zavarják ugyan, de az obszervatórium helyének megválasztásával és néhány szabállyal azért ez kordában tartható (bár néha így is becsapnak minket a földi források ).
Nem lehet azonban mit kezdeni a világűr felől érkezőkkel, hisz azok pont onnan jönnek, amit az obszervatórium vizsgálna. A műholdak által sugárzott rádiójelek pedig kimondottan ilyenek.
Egy új, az Astronomy & Astrophysics folyóiratban publikált kutatás arról számolt be, hogy az új generációs Starlink műholdak 30-szor erősebb rádiójeleket bocsátanak ki. Ezeket az új típusú műholdakat az elmúlt évben kezdték felbocsátani, azóta kiderült, hogy jelentősen zavarják a rádióteleszkópok működését, és akár el is vakíthatják őket, számolt be a Science.
A rádiójelek nem magát az internetszolgáltatást biztosító célirányos jelek jelentik, hanem afféle „szivárgást”, a nem szándékos kibocsátás. Azonban ez a jel az alacsony frekvenciás rádióteleszkópok által vizsgált távoli, űrbéli forrásoknál 10 milliószor erősebb.
Ez, ha egy műhold pont a teleszkóp által vizsgált égrészen vonul, látható fényre lefordítva olyan hatású, mintha a leghalványabb csillagot szeretnénk a telihold vakító fénye mellett megpillantani az égen. Jelenleg mintegy 6000 Starlink kering felettünk – ez jóval több, mint az összes többi működő műhold együttesen, azonban több tízezer lesz, és így már nem lesz olyan pillanat, hogy épp ne látna egyet a rádióteleszkóp.
Korábban például az épülő SKA (Négyzetkilométeres Hálózat) rádióteleszkóp szakemberei szoros együttműködésben dolgoztak a SpaceX fejlesztőivel azon, hogy kisebb legyen (még az első generációs) a műholdak jelkibocsátása. Azonban az új generációs Starlinkekben ott a kibocsátás, ráadásul sokkal erősebb, mint volt. A SpaceX műholdas internet felhasználóinak száma 3 millió körül jár most, de további vállalatok is sorra bocsátják fel hasonló célú műholdcsordáikat, a becslések szerint évtizedünk végre meghaladja a 100 ezret az efféle műholdak száma.
A most felfedezett alacsony frekvenciás sugárzást az okozza, hogy a műholdakon valami nem szándékosan, de antennaként viselkedik. Az így keletkező rádiójel pedig a csillagászat számára fenntartott frekvenciatartományba esik.
A holland LOFAR rádióobszervatórium, amelynek munkatársai e jeleket felfedezték és elemezték, a világegyetem hajnalán az alakulófélben lévő első csillagokat és galaxisokat vizsgálná ezeken a frekvenciákon. A kutatók azt is felfedezték, hogy van egy csomó olyan műhold is e „szivárgók” közt, amelyek nem szerepelnek a hivatalos Starlink jegyzékben – ezek feltehetően az USA hadügye által üzemeltetett Starshield nevű rendszer részei lehetnek. Ha ez igaz, akkor e „titkos” műholdak távolról se oly titkosak, mint azt a Pentagon szeretné.
A SpaceX szakemberei hamarosan ismét egyeztetésbe fognak a rádiócsillagászokkal – remélhetően megoldást találnak e problémára. Azonban a helyes eljárás az volna, ha már a műholdak tervezésekor felelősségteljesebben foglalkoznának a védett frekvenciák kérdésével a műholdüzemeltetők.
The post Súlyosabb lett az új generációs Starlink hatása a rádiócsillagászatra first appeared on National Geographic.
