September 26, 2024
| No Comments
A nagymamák konyhája sok finomságot rejteget: a befőttek, savanyúságok mellett helyet kapnak olyan egyszerű desszertek is, mint a kompót. Ezt a nagyon egyszerű, mégis egészséges fogást akár fillérekből is összedobhatjuk, ráadásul évszaktól függetlenül bármikor elkészíthetjük.
Kapcsolódó híreink
- Schóbert Lara is dalra fakad, de Megasztár helyett Hajdú Péter lakás-stúdiójában Friss hírek Schóbert Lara lesz a Beköltözve Hajdú Péterhez pénteki adásának vendége. Hajdú Péter már megosztott egy előzetest erről az Instagramján. Ebből kiderül egyebek közt, hogy: Schóbert Lara nem kapott elegendő érzelmi töltetet az apjától. Elmondta, milyen volt elveszítenie az egyik nagyszülőjét. Illetve elénekli majd a Stand by Me című számot is.…
- 8 ezer helyett 700 fő utazik külföldre idén a „magyar Erasmus ” programmal Üzlet Az Erasmus pótlására indított Pannónia program egyelőre nem túl népszerű a magyar egyetemisták körében. Mi történt? Jelentősen alulmúlja kormányzati várakozásokat az Erasmus helyett indított Pannónia program népszerűsége – tudta meg a Népszava a programot kezelő Tempus Közalapítványtól. A programban idén 8 ezer fő vehetett volna részt, ennek kevesebb mint 10…
- Letöltendőt kértek a 72 éves doktornőre, aki sóoldatot adott be Covid-oltás helyett, 34 fő ellen emeltek vádat Friss hírek Letöltendő szabadságvesztést kért a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség arra a 72 éves jánoshalmi háziorvosra, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta a COVID-19 elleni védőoltás felvételét. A vádirat szerint doktornő jogosult volt COVID-19 elleni védőoltást beadni és az oltás felvételének tényét igazolni. A doktornőről 2021. évben már köztudomásúvá vált, hogy…
- Csiganyál, peptidek, fényvédelem – íme a Rossmann x Krémmánia Beauty Expo trendjei Friss hírek Koreából nemcsak a hatóanyagok jöttek át az európai piacra, hanem a fényvédelem fontossága is, bár még mindig a hiúság az erősebb érv a fényvédő mellett, mint az, hogy a túlzott napfény bőrrákot okozhat. Egyre tudatossabbak a vásárlók, és ezt a gyártók is felismerték. Ördög Nóra új termékeinél is az első…
- Autósok, figyelem! Indul az útkarbantartás az M31-esen, ezt a szakaszt kerülni kell! Vidék A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából 2024. szeptember 24-től híd dilatációs szerkezetet érintő munkák kezdődnek az M31-es autópálya Gödöllő térségi szakaszán az M0-s autóút irányából az M3-as autópálya felé vezető oldalon az 5-ös és a 7-es kilométerszelvények között.
Visited 1 times, 1 visit(s) today