A rapper Sean Diddy Combsszal (korábban: P. Diddy) kapcsolatban az elmúlt egy évben egyre sokasodtak a vádak, így előbb az általa alapított zenetévé éléről mondott le, majd razziát tartottak két házában, az ellene indított perek száma pedig egyre nőtt. Ezekben nők és férfiak egyaránt azt állították, hogy a zenész befolyását és vagyonát felhasználva szexuálisan és fizikailag is bántalmazta őket.
A zenészt végül szeptember közepén letartóztatták – ekkor szexkereskedelem és a zsarolás volt a vád –, a sorra nyilvánosságra kerülő történeteknek ez azonban nem jelentett gátat, hiszen néhány nappal később egy nő azt állította, hogy Diddy bedrogozta, lekötözte és megerőszakolta, a különböző megosztókon és platformokon pedig egyre többen hallgatták a zenész dalait.
Arra azonban talán senki sem számított, hogy az ügy hirtelen a sokszorosára dagad: nemrég egy amerikai ügyvéd, Tony Buzbee ugyanis arról számolt be, hogy rövidesen százhúszan perelik majd be a rappert zaklatás, nemi erőszak, illetve szexuális kizsákmányolás miatt, az áldozatok között pedig olyanok is vannak, akiket a sztár már kilencéves korukban molesztált – írja a BBC.
Buzbee szerint a vádlók közt fele-fele arányban vannak férfiak és nők, akik az Egyesült Államok legkülönbözőbb részeiről származnak, közülük huszonöten pedig kiskorúak voltak, mikor az 1991 és 2024 közti esetek történtek.
A leendő felperesek vádjainak összesítésekor kiderült, hogy az esetek jó része 2015 után történt, több áldozat pedig azért találkozott Diddyvel, mert az felajánlotta, hogy segít nekik befutni.
Az amerikai ügyvéd hozzátette: mindenki egyéni pereket indít majd, az eljárások száma pedig a jövőben tovább nőhet majd, hiszen a vele együttműködő iroda egyik ügyvédje szerint háromezernél is több telefonhívás futott be hozzájuk.
A jelenleg szövetségi őrizetben lévő Combs természetesen tagadja a vádakat, amiket egyszerű hazugságnak és rágalmazásnak tart, ügyvédje szerint pedig védence várja, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát.
The post Százhúszan perelhetik be egyszerre Sean Diddy Combst first appeared on 24.hu.