Friss Hirek

Szentkirályi szerint csodás dolog az olimpia, de csak álom marad, amíg csőd szélén áll a főváros

Hiába szeretnének sokan egy budapesti olimpiát, amíg a liberális szivárványkoalíció nem állítja talpra a főváros költségvetését, addig nem lehet olimpiáról komolyan beszélni

– írta Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán, fenntartásaival új színt hozva a kormánypárt budapesti olimpiával kapcsolatos álláspontjához.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint egy olimpia csodálatos dolog, átgondolt tervezéssel olyan fejlesztéseket hozhat, amelyek hosszú távon szolgálják a rendező város lakóinak érdekeit, állítása szerint éppen ezért voltak mindig is olimpia-pártiak. Hozzátette azonban, hogy „sajnos egy budapesti olimpia álom marad egészen addig, amíg a főváros a csőd szélén billeg”.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) csütörtökön kérte a fővárost, hogy kezdjenek el közösen gondolkodni az olimpiáról. Karácsony Gergely ezután felkérte a fővárosi frakciókat erre a közös gondolkodásra, és bejelentette, hogy az ügyet a közgyűlés elé is terjeszti a jövő hét szerdai ülésen. A főpolgármester ehhez pénteki sajtótájékoztatóján még hozzátette, hogy szerinte a budapesti olimpia kapcsán új alapra kell helyezni a kormány és a fővárosi önkormányzat viszonyát.

Orbán Viktor augusztus végén arról beszélt egy interjúban, hogy ha akarjuk, meg tudjuk rendezni a 2036-os olimpiát, Karácsony Gergely pedig még aznap kijelentette, hogy ezt két feltétel teljesülése esetén támogatná. Az egyik, hogy az állam elvégezze azokat a beruházásokat, melyeket neki kell elvégezni, a másik pedig, hogy a főváros visszakapja azokat a forrásokat, amelyekkel a saját fejlesztéseit meg tudja csinálni.

The post Szentkirályi szerint csodás dolog az olimpia, de csak álom marad, amíg csőd szélén áll a főváros first appeared on 24.hu.


Exit mobile version