1936-ban egy nyíllal átlőtt fehér gólya érkezett vissza Tárnokrétibe. Egyik ház tetején fészkelt és sebesült állapota ellenére, párjával két fiókát neveltek fel.
Testéből kiálló nyílvesszővel élte az életét. Ha nem is példátlan, de a közeli és távoli környéken sem ismerni hasonlót.
A múlt század első éveiben született nagyszüleim említették először a gólya esetét. Ekkor, mint érdekesség megfogott, de aztán feledésbe merült. Édesapámmal az 1990-es évektől helytörténeti könyveket írtunk, de az idősekre rákérdezve, már nem emlékeztek az esetre. 2021-ben, mint Arcanum előfizető, kutatva-keresve, nagy örömömre két újságból is elém került a gólya története
– emlékezett vissza Nagy Ferenc, helytörténész, a falu korábbi alpolgármestere.
A szöveg mellett az igazi értéket a fényképek adták, és ekkor, mint alpolgármester, jött a gondolatom, hogy állítsunk emléket a gólyának
– tette hozzá Ferenc, aki elmondta, hogy az alapgondolat az volt, hogy tegyék nyilvánossá a gólya esetét, így egy információs tábla is került az emlékhelyre.
A korabeli újságokból egyébként annyit lehet tudni a gólyáról, hogy két fiókát nevelt fel párjával, elbúcsúztak és többet nem látták. Nem lehet kizárni, hogy a leszármazottak térnek vissza a faluba, ahol minden évben költ egy gólyapár.
Édesapámmal már közel 50 éve elkezdtük gyűjteni egy tájháznak az anyagát is. A tájház is elkészült, berendezve, szemben a gólyával. Az első gondolat alapján ide terveztük a gólya emlékművet, de mivel az utcán, az átutazó jobban látja, ezért a játszótér és a hősi emlékmű közelében helyeztük el. Többször láttam átutazót megállni, beszélgettem is velük. Átlőtt gólya emlékművel még nem találkozhattak az országban. Én sem.
És, hogy mit üzen a gólya története nekünk? Ahogy az a táblán is olvasható: ha végzetesnek tűnő helyzetben vagyunk, akkor se adjuk fel. Legyen ez a jelképünk!
The post Szobrot kapott a nyíllal átlőtt gólya egy hansági faluban first appeared on Sokszínű vidék.