Friss Hirek

Szőcs Renáta esküvői fotókkal emlékezett meg házassági évfordulójáról

Szőcs Renáta 2020 decemberében ment hozzá vőlegényéhez egy polgári szertartáson, templomi esküvőjük és a lagzijuk azonban elmaradt a pandémia miatt. Utóbbiakat tavaly szeptemberben pótolták, ekkor már egy négyhónapos kislány szüleiként. Az énekesnő nemrég az Instagram-oldalán emlékezett meg a nagy napról, melynek szervezésébe mint kiderült, megannyi kérdéssel és kétellyel vágtak neki Stoica Márkkal.

1 éve. Emlékszem, hogy mennyi kérdőjellel és milyen nagy kétellyel vágtunk neki a szervezésnek. Nem tudtuk, hogy milyen is lesz ez egy 4 hónapos babával. Már akkor látszott, hogyha összefogunk, akkor nincs lehetetlen. Táncórákra jártunk és a legjobb kezekben készülhettünk

– osztotta meg követőivel az énekesnő, hozzátéve: férjével máig kívülről tudják az első táncuk koreográfiáját.

A sok kérdés és szervezés pedig végül összeért, hála a családnak és nekünk, mert mindenből kihoztuk a maximumot. Jó csapat voltunk, vagyunk és leszünk. Boldog házassági évfordulót nekünk, @markstoica, köszönöm, hogy mindig számíthatok rád és igazi társ vagy bajban, örömben egyaránt

– zárta sorait.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szőcs Renáta (@reenykee) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Szőcs Renáta megmutatta esküvői kisfilmjét
Négyhónapos kislányuk is velük ünnepelt a nagy napon.

The post Szőcs Renáta esküvői fotókkal emlékezett meg házassági évfordulójáról first appeared on 24.hu.


Exit mobile version