Sztrájkoló Volánosok: Lázár új ajánlattal állt elő

Eltérő számokat hallani a Volán és a szakszervezetek részéről a hétfői sztrájkkal kapcsolatban: előbbi 56 százalékos, míg utóbbi 74 százalékos részvételi arányt kommunikál. Bármelyik is legyen a valós szám, a sztrájk sikeresnek tekinthető, bár Lázár János keddi módosított ajánlatát látva sok jóra nem számíthatnak a Volán sofőrök.

Mi történt? Hétfőn országszerte munkabeszüntetéssel próbálták nyomatékosítani a havi 90 ezer forintos bérfejlesztési igényüket a Volán buszvezetői. Bár a sztrájk a közlekedési munkabeszüntetések között a rendszerváltás óta nem látott sikernek bizonyult, a keddi bértárgyaláson mégsem számíthatnak érdemi előrelépésre, számolt be a Pénzcentrum.

Lázár ellenajánlata: Lázár János kedd reggel Facebook-bejegyzésben reagált, szerinte „Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják”, majd bemutatta a tervezett ellenajánlatot:

Legalább 28 százalékos bérnövekedés három év alatt

már idén 17 százalékos mértékű, de legalább 70 ezer forint összegű emelés a 600 ezer forintos alapbérrészig,

jogi garancia az inflációt ellensúlyozó bérnövekedésre 2025-ben és 2026-ban is.

Továbbá hozzátette, hogy az új feltételek attól a hónap első naptjától lesznek érvényesek, amelyben aláírják a megállapodást.

Mi az irány? Két hete a tárgyalások előző körében Lázár még 25 százalékos növekedést ígért 3 év alatt, illetve 70 ezer forintos havi béremelést. Ehhez képest a mostani ajánlat jobbnak tekinthető, a szakszervezetek szerint viszont még mindig elmarad a buszvezetők várakozásaitól.

The post Sztrájkoló Volánosok: Lázár új ajánlattal állt elő appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed