Friss Hirek

Tánccal ünnepelte győri vereségét a Fradi női kézicsapata

A Magyar Kupa-címvédő Ferencváros november közepén az NB I-ben 28-22-re verte a győrieket, így utóbbiaknak ezúttal legalább hét góllal kellett volna nyerniük, hogy életben tartsák reális esélyüket bajnoki címük megvédésére.

Az első öt percben volt kiállítás, sárga lap, büntető és videobírós visszajátszás is, de komolyabb előnyre nem sikerült szert tenniük a hazaiaknak. Az ETO 6-3-nál és 16-13-nál ugyan eljutott háromgólos előnyig, de a szünetben már csak 16-15-re vezetett.

Sőt, az FTC a második félidő első tíz percében négy alkalommal is átvette a vezetést, látszott, hogy a hazaiaknak a győzelemért is meg kell szenvedniük és nem nagyon álmodhattak hétgólos sikerről.

A hajrában a vendégek számára már csak a százszázalékos mérleg, illetve a veretlenség megőrzése volt a tét, és bár egyik sem sikerült,

a kétgólos vereséggel – a kedvezőbb egymás elleni eredmények miatt – is újabb lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé.

Nem véletlen, hogy a csapat örömtáncot járt a pályán, az utolsó fordulókban a NEKA, a Fehérvár, a Vasas és a Debrecen ellen nem valószínű, hogy elbukja az aranyérmet.

Ahogy a Fradi.hu írta, a matek egyszerű: ha hármat nyer a csapat, akkor a Magyar Kupa után a bajnoki címet is behúzza a 2023-2024-es idényben.

Kézilabda, női NB I

Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-30 (16-15)

 

A két csapat hátralévő mérkőzései:
FTC-Rail Cargo Hungaria:
2024. május 15.: NEKA – FTC-Rail Cargo Hungaria
2024. május 18.: FTC – Rail Cargo Hungaria–Alba Fehérvár KC
2024. május 22.: Vasas SC – FTC-Rail Cargo Hungaria
2024. május 25.: FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC SCHAEFFLER

 

Győri Audi ETO KC:
2024. május 18.: Győri Audi ETO KC – Vasas SC
2024. május 22.: DVSC SCHAEFFLER – Győri Audi ETO KC
2024. május 26.: Győri Audi ETO KC – Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Kapcsolódó
Hétgólos győzelemről álmodik az ETO az FTC elleni kézirangadón
Ezzel még életben tartaná bajnoki álmait.

The post Tánccal ünnepelte győri vereségét a Fradi női kézicsapata first appeared on 24.hu.


Exit mobile version