16. alkalommal szervezte meg idén a Greenwichi Királyi Obszervatórium az Év Asztrofotósa (Astronomy Photographer of the Year) versenyt – olvasható a Magyar Asztrofotósok Egyesületének oldalán. Dr. Francsics László, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnöke ötödször volt a nemzetközi zsűri tagja.
A pályázatra több mint 3700 felvételt nyújtottak be, az 58 országból érkező képek közül 140 jutott be a döntőbe.
Feltóti Péter és Tóth Bence a Galaxisok kategóriában lett első, képük a Centaurus A néven is ismert NGC 5128 galaxist ábrázolja. A fotó különlegessége, hogy rendkívüli részletességgel mutatja be a galaxis körüli árapályrendszert és a közepén található szupermasszív fekete lyukból eredő relativisztikus jetet. A páros egy namíbiai expedíción azonos felszereléssel, párhuzamosan fényképezett, majd a feldolgozás során egyesítették a felvételeket.
Feltóti Péter, Tóth Bence / Astronomy Photographer of the Year
Balázs Gábor a Holdunk kategóriában győzött, fotóján égi kísérőnk 260 kilométer átmérőjű formációja, a Sinus Iridum, azaz a Szivárvány-öböl látható. A képen az oldalirányú napfény kiemeli a kráterek és hegyvonulatok részleteit, és jól megfigyelhetőek az öblöt szegélyező kráterek és a félkör alakban szétterjedő árnyékcsúcsok.
Balázs Gábor / Astronomy Photographer of the Year
Ugyanezen kategóriában Fényes Lóránd a második helyen végzett, ő a 2023. november 9-i Vénusz-fedés idején készítette fotóját. Az infravörös szűrővel készült, monokróm ábrázolás különleges művészi hatást kelt, kompozícióban a Hold saroktól sarokig fut át, míg a Vénusz az aranymetszés szabálya szerint helyezkedik el.
Fényes Lóránd / Astronomy Photographer of the Year
Papp András a Napunk kategóriában lett harmadik, az asztrofotós innovatív technikát alkalmazva, a Doppler–Fizeau-effektus segítségével mutatta be a Nap felszínének mozgásait. A felvétel kék és vörös árnyalatai jelzik a plazma közeledését és távolodását, valamint a Nap forgását, a saját készítésű spektrográf használatával nemcsak szép, hanem tudományos szempontból is értékes kép készült.
Papp András / Astronomy Photographer of the Year
Tóth Bence szintén Namíbiából örökítette meg az Antares csillag környezetének gazdag por- és gázfelhőit, fotójával a harmadik helyen végzett a Csillagok és ködök kategóriában. A felvétel a déli égbolt egyik legszínesebb régióját ábrázolja, ahol a különböző ködök és csillagközi anyag finom részletei tárulnak fel. A nagy látómező eléréséhez teleobjektívet és mozaiktechnikát alkalmazott.
Tóth Bence / Astronomy Photographer of the Year
A döntőbe további magyar asztrofotók is bejutottak, köztük Majzik Lionel felvétele, amely a C/2023 P1 (Nisimura) nevű üstököst ábrázolja.
Majzik Lionel / Astronomy Photographer of the Year
Az asztrofotósok munkájáról korábban Majzik Lionellel személyesen is beszélgettünk, a cikk itt érhető el.
The post Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen first appeared on 24.hu.