Friss Hirek

Tarr Zoltán: Az Ügyfélkapuról értesült a feleségem, hogy leváltották

„Nem szoktam nagyon privát ügyeimről itt írni. Most sem tenném. De ma délelőtt feleségem az ügyfélkapun (!) keresztül kapott hivatalos iratból értesült, hogy leváltották minisztériumi osztályvezetői állásából, felezték fizetését és visszasorolták kormánytisztviselői státuszában. Indoklás nincs. Megtehetik”– írta a közösségi médiában szerdán délután Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlament képviselője. Ő az, akit az év elején azután rúgtak ki azonnali hatállyal egy állami technológiai cégnél betöltött állásából, hogy felszólat a Magyar Péter által szervezett tüntetésen, és Balog Zoltánt kritizálta a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt.

A képviselő szerint az állhat a felesége menesztés mögött, hogy felelősöket kerestek a műemlékvédelmi-botrány miatt.

Emlékezetes, hogy Bátonyi Péter kormányfőtanácsos, műemlékvédelmi szakember ősszel a Partizán műsorában beszélt arról bizonyítékokkal is alátámasztva, hogy jogszerűtlenül minősítenek át műemléképületeket, hogy aztán a tulajdonosaik lebonthassák, vagy kedvük szerint átalakíthassák. Ő szintén úgy nyilatkozott, hogy kirúgásának tényét az Ügyfélkapun keresztül ismerhette meg.

Tarr Zoltán szerint a feleségét mégsem a Bátonyi által feltárt ügy miatt fokozhatták le, hanem azért, mert azt kereshették, ki adott ki információkat.

„Biztosan politikai felbújtás miatt, az én sugallatomra és a feleségem közreműködésével történt a lepel-lerántás. Nos, nem. Vannak még bátor és önálló emberek – amit az állampárt köreiből pislogva nehéz elhinni. Továbbá, sem én, sem a TISZA Párt nem szokott nők szoknyája mögé bújni” – írta az ellenzéki EP-képviselő.

The post Tarr Zoltán: Az Ügyfélkapuról értesült a feleségem, hogy leváltották first appeared on 24.hu.


Exit mobile version