Friss Hirek

Távozott állásából a győri főosztályvezető a 24.hu cikke után

Az ügy előzménye, hogy az észak-dunántúli megyeszékhely egyik városrészében, Pinnyéden szántóföldeket akartak belterületbe vonni. Lapunkhoz eljutott egy olyan előszerződés-tervezet, amely szerint a belterületbe vonás után az előterjesztést készítő főosztály vezetője, Bozsoki Szilveszter édesapja birtokába került volna az egyik, az előterjesztésben szereplő szántóterület. Érdeklődésünk után Dézsi Csaba András leköszönő városvezető törölte az általa vezetett közgyűlés napirendjéről ezt a pontot.

Utódja, az ellenzéki támogatással megválasztott Pintér Bence azonnal tájékoztatást kért az ügyben. Ezután Bozsoki Szilveszter távozott az önkormányzattól. Forrásunk szerint a polgármesteri hivatal kezdeményezte munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, ám ezt az értesülésünket a hivatal nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta. Az ügyben megszólalt az előző és a mostani polgármester, és az érintett főosztályvezetőt is megkerestük.

Szeptember 24-én, az utolsó, még a leköszönő fideszes polgármester által vezetett közgyűlésen az szmsz-módosítás mellett arról is szavaztak volna, hogy Győr egyik legdrágább területén, a pinnyédi városrészben mintegy 8 hektár szántót belterületbe vonjanak, és azon ingatlanfejlesztés kezdődhessen. Csakhogy a napirendi pontot váratlanul törölték. Pedig Pollreisz Balázs szocialista önkormányzati képviselő hozzá is akart szólni az előterjesztéshez.

Eljutottak hozzám olyan információk, amelyekből kiindulva a pinnyédi ingatlanok belterületbe vonásával kapcsolatos javaslat aggályokat vethet fel, de minden indoklás nélkül levették a napirendről. Megkérdeztem erről az előterjesztő Szaksz Vince főépítészt, de ő sem tudta, hogy ez miért történt. Azt mondta, hogy az illetékes főosztályvezető, Bozsoki Szilveszter sem indokolta neki a döntést

– válaszolta akkor a 24.hu kérdésére Pollreisz.

Szajki Bálint / 24.hu Pollreisz Balázs

Bozsoki Szilveszter, a településfejlesztési és városstratégiai főosztály vezetője lapunknak akkor azt válaszolta: „Nincsen tudomásom arról, hogy miért vették le a napirendről az előterjesztést, erre nincsen már ráhatása a főosztálynak. Azt tudom, hogy lakossági ellenállás volt az üggyel kapcsolatban.”

Hozzáfűzte: a rendezési tervben a terület egy részét 2006-ban, másik részét 2015-ben beépítésre szánt lakóövezetté minősítette Győr közgyűlése. Ezek a döntések tették lehetővé és jogszerűvé a belterületbe vonás megindítását, a lakóövezetre vonatkozó építési jogokat a terület akkor kapta meg. A belterületbe vonás az ingatlanok helyrajzi számának megváltoztatását tette volna lehetővé belterületi helyrajzi számra, ami úgymond formalitás – magyarázta.

Korábbi cikkünk közlése előtt megkerestük Szeles Szabolcs alpolgármestert – aki egyben Pinnyéd fideszes önkormányzati képviselője – és Dézsi Csaba Andrást is, de nem reagáltak kérdésünkre, hogy az előterjesztés miért került le a napirendről. Városházi forrásunk szerint az új építészeti törvény miatt vehették elő ilyen hirtelen az ügyet, aszerint ugyanis októbertől erősen megszigorítják a zöldterületek beépítését.

A Pinnyédiek elnevezésű Facebook-csoportba kikerült dokumentum alapján összesen 3048 négyzetméter kapna kisvárosias lakóövezet besorolást. Különösen ezt tartják aggályosnak az „őslakosok”, mert attól tartanak, hogy ott emeletes, többlakásos épületeket húzhatnának fel, lakópark épülhetne.

Korábbi riportunkban szerepelt az is, hogy az előterjesztést készítő főosztály vezetőjének, Bozsoki Szilveszternek az édesapja, Bozsoki Rudolf György érdekelt lehet ezen a területen a földvásárlásban. Az ügyletre ugyanis előkészítettek egy előszerződést, amelyben az egyik szántóterületről előre megállapodtak, miszerint a belterületbe vonása után hivatalosan gazdát cserél, és Bozsoki Rudolf György tulajdonába kerül át.

Az 1016 négyzetméteres telek vételáraként 20 millió forint szerepelt a dokumentumban azzal, hogy a kétmilliós foglalón felüli teljes összeget a belterületbe sorolás jogerőre emelkedése után kell megfizetni. Vagyis egy szántódarabról állapodtak meg, amely rövidesen sokszorosan drágább építési telekké válhat. A szövegben az is szerepel, hogy az ingatlant a győri önkormányzat elővásárlási joga terheli, de az eladó kijelenti, hogy ez nem képezi akadályát a jogügyletnek, „a jogosult hozzájárulását legkésőbb a végleges adásvételi szerződés aláírása napjáig megszerzi.” Ami a helyi ingatlanárakat illeti, eladó telek lényegében nincs, hiszen sok éve nem vontak belterületbe földet, de ha mégis eladó egy darab, akkor a legkisebb telek is 60 millió forintnál kezdődik – mondta egy győri ingatlanos, ami alapján az említett 20 milliós vételár igen visszafogott – írtuk az előző cikkünkben.

Az ügylet főszereplői közül akkor megkerestük Bozsoki Rudolf Györgyöt, aki nem reagált megkeresésünkre. Bozsoki Szilveszter annyit válaszolt, hogy az édesapja valóban Bozsoki Rudolf György, de nincs tudomása arról, hogy bármilyen ügyletet kötött volna a szóban forgó területen. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Dézsi Csaba Andrást is, de az akkor még hivatalban lévő polgármester nem reagált a kérdéseinkre.

Bozsoki Szilveszter pedig azt írta:

Feletteseimtől nem kaptam felhatalmazást, hogy válaszoljak.

Az október 16-án megjelent interjúban viszont a korábbi polgármester válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre. „Az ügyben született cikket nem olvastam. De a kollégája kérdéseit megkaptam a helyzettel, illetve az előterjesztéssel kapcsolatban. Ami nekem is lényeges, új információ volt. Úgy gondoltam, tisztázni kell azt, mi lehet ennek a hátterében, addig pedig vegyük le az ügyet a napirendről. S nézzünk utána, igaz-e a feltett kérdésben szereplő információ” – fogalmazott Dézsi Csaba András, azt is hozzátéve: „Pinnyéd Szeles Szabolcs alpolgármester körzete, ott választották egyéni képviselővé. Bementem hozzá, és megbeszéltem vele, hogy szeretném ezt a pontot levenni a napirendről. Mert úgy gondoltam, hogy a 24.hu-tól kapott információ figyelemre méltó, semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni” – válaszolta Dézsi, akitől azt is megkérdeztük: Bozsoki Szilveszternek tett-e fel ezzel a napirendi ponttal kapcsolatban kérdéseket?

Nem vagyok nyomozó. Én annyit tettem, hogy az előterjesztést levettem a napirendről. Behívtam az irodámba Bozsoki Szilvesztert, és közöltem vele, hogy nem fogjuk tárgyalni az általa készített előterjesztést. De mivel a mandátumom lejárt, az ügy vizsgálata már nem az én feladatom lesz. Semmiképpen nem akartam pontot tenni az ügy végére, mivel az említett információ valóban nem hagyható figyelmen kívül

– felelte a távozó kormánypárti városvezető.

Szajki Bálint / 24.hu Szajki Bálint / 24.hu

Ezután megkerestük a polgármesteri széket október 1-jén elfoglaló Pintér Bencét, aki október 18-án a következőket válaszolta a lentebbi kérdéseinkre.

Indult-e az ügyben belső vizsgálat?

„Október 1-jén, első polgármesteri napomon tájékoztatást kértem a hivatal és az érintett szervezeti egység vezetőjétől, valamint a főépítésztől, illetve Dézsi Csaba Andrástól.”

Lezárult-e a vizsgálat? Ha igen, milyen eredménnyel járt?

„Lezárult, a kért információkat megkaptam.”

Történt-e ezzel kapcsolatban bármilyen, személyeket érintő intézkedés?

„Igen.”

Bár a konkrét intézkedésről a polgármester nem árult el részleteket, városházi forrásunktól megtudtuk: Bozsoki Szilveszter személyét érintette ez az intézkedés, akinek közös megegyezéssel való távozását a településfejlesztési és városstratégiai főosztály főosztályvezetői pozíciójából, illetve az önkormányzatnál fennálló munkaviszonya megszüntetését a polgármesteri hivatal kezdeményezte. Rákérdeztünk erre Pintér Bencénél, de a polgármester sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülésünket.

Bozsoki Szilvesztert is megkerestük a távozásának okáról érdeklődve, de nem kívánt nyilatkozni.

The post Távozott állásából a győri főosztályvezető a 24.hu cikke után first appeared on 24.hu.


Exit mobile version