Friss Hirek

Telt házas Őrült Nőkkel indítja új évadát a Kultúrbrigád a RaM-ban

A Duna pesti oldalán, a XIII. kerületben egy új történet veszi kezdetét, hiszen az a szellemiség, amit a Kultúrbrigád csapata több mint egy évtizedig az Átriumban képviselt, most elsősorban a RaM-Art Színházban kísérhető figyelemmel. Olyan ikonikus előadások, mint a 12 dühös ember, Mucsi Zoltánnal és Gyabronka Józseffel a főszerepben, az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Isteni végjáték vagy a korábban betiltott Igenis, miniszterelenök úr! című előadások is az új helyszínen debütálnak szeptemberben.

Fotó: Lakatos Péter

„Sok változás lesz: például, ha kint meleg van, attól még a színházteremben hűvös lesz” – kezdi a felsorolást Zsedényi Balázs, producer az új helyszínnel kapcsolatban. „Sokkal többen be fognak férni egy előadásra, mint korábban, de nem fogunk minden hónapban minden előadást játszani. Sokkal ritkábban lesznek láthatóak az előadások, mint azt a nézők korábban megszokták.”

Fotó: Lakatos Péter

„Az új helyszínen új feladat megtalálni minden előadás helyspecifikus hangvételét. Minden előadásunk úgy készült, hogy másként vesz tudomást az ott ülő közönségről. Másmilyen lesz, ahogyan Isten ebben a térben a halandók gondolataira figyel az Isteni végjátékban. Hevér Gábor Georges szerepében másként konferál, ahogy Stohl András is másként reagál Zazaként az Őrült Nőkben az új helyszínre – hogy hogyan, az nemsokára kiderül. Mindenki izgatott a költözés miatt” – mondja Ugrai István, az előadások dramaturgja, a Kultúrbrigád vezetője.

A már említett előadások mellett a Holt költők társasága, Bányai Kelemen Barna főszereplésével, Molnár Ferenc hét éve játszott bravúrdarabja, az Egy, kettő, három, Alföldi Róbert főszereplésével, a kultikus regény nyomán készült és napjainkra hangszerelt Mefisztó, Péterfy Borival és a Tintanyúl zenekarral készült Varázsnagymama című családi előadás is látható lesz a XIII. kerületben.

Fotó: Lakatos Péter

A Háy János művéből készült A bogyósgyümölcskertész fia és a Vámos Miklós regényéből készült Anya csak egy van című monodráma a belvárosi Muzikumba (Kossuth Klub) költözik, míg A félelem megeszi a lelket című legendás előadás, Hernádi Judit díjnyertes alakításával, az Örkény István Színház repertoárját gazdagítja.

Budán marad a Totth Benedek ifjúsági regényéből készült Holtverseny, Katona Péter Dániel nem mindennapi alakítása a Jurányi színháztermében, míg a Szociopoly, a Nézz le! és a Kenyértörés ott lesz látható, ahol eddig is: a 123-as laborban, a Jurányi B épületében.

Fotó: Lakatos Péter

A szeptemberi előadásokra a jegyek már kaphatók a társulat honlapján (kulturbrigad.hu), de akár a Facebook-oldalon is nyomon lehet követni a produkciók sorsát, értesülni az aktuális hírekről, információkról. Azért, hogy szorosabbra fonódjon alkotó és néző kapcsolata, megalakult a Kultúrbrigád Klub is, amelyben a közönségből közösség válhat és ahol a színházi fókusz – és a hozzá kapcsolódó exkluzív események, rendezvények, előnyök – mellett a tagok bővebb kitekintést kapnak arról, a kortárs kultúra mely alkotásait érdemes látni, nézni, hallani, olvasni.

The post Telt házas Őrült Nőkkel indítja új évadát a Kultúrbrigád a RaM-ban first appeared on 24.hu.


Exit mobile version