Tényleg mégsem jön létre a Honda-Nissan házasság?

Tavaly december közepén írt alá szándéknyilatkozatot a Honda és a Nissan egy közös vállalat létrehozásáról. Azonban úgy tűnik, bő másfél hónappal a bejelentést követően máris zsákutcába futottak a tárgyalások. A japán Nikkei üzleti lap jelentése a Nissan hamarosan bejelenti, eláll a korábban tett nyilatkozattól, majd más, alternatív lehetőségek vizsgálatába kezd a felső vezetés. Ennek oka a Honda lehet, hiszen mint kiderült a Nissant a leányvállalatukká kívánták tenni, de utóbbi értelemszerűen egyenlő feltételeket akart kiharcolni magának – mindezt úgy, hogy jelenleg jóval rosszabb anyagi helyzetben vannak. Egyes források szerint a szándéknyilatkozat aláírása előtt a Honda külön ki is kötötte, hogy csak akkor hajtható végre az egyesülés, ha a Nissan átalakítja a működési struktúráját.

A Nissan cáfolta a Nikkei hasábjain megjelent állításokat, majd a közleményben kifejtették, jelenleg is zajlanak a tárgyalások, a tervek szerint február közepéig véglegesítik a terveket, bejelentés csak ez után jöhet. A Honda is nagyjából ugyanezt fogalmazta meg, majd ők is megerősítették, hónap közepe táján várható pontosabb információ.

 

A képletet tovább bonyolítja a Nissan 34 százalékos részesedése a Mitsubishiben, amelynek vezetése az eredeti bejelentés alkalmával csupán annyit mondott, január végéig mindenképpen kivár. Értelemszerűen mivel azóta nem sok konkrétum látott napvilágot, így a döntést tovább halogatják. Mindez már csak azért is fontos, mert ha a Honda-Nissan fúzió létrejönne a Mitsubishivel karöltve, akkor az új konszern a világ harmadik legnagyobb autógyártója lehetne a Toyota és a Volkswagen Csoport mögött,  megelőzve ezzel a jelenlegi harmadik Hyundai Csoportot.

 

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed