Friss Hirek

Termetes hódpatkányok telepedtek meg Tatán

Igazi helyi látványossággá vált az a nutriacsalád, amely tavaly nyáron tűnt fel egy tavalyi víztározónál. A KEMMA szerint a rágcsálóknak sokan visznek zöldséget és gyümölcsöt, ezért már annyira megszokták az embereket, hogy egészen közel engedik őket magukhoz.

Egy, az interneten közzétett új videón látni is, amint a termetes állatok karalábéleveleket rágcsálnak a parton, amelyeket egy nő vitt a számukra. Mivel táplálékok bőven akad, látszólag eszük ágában sincs távozni, valószínűleg tartósan megtelepedtek a városban, a szakértők szerint ez azonban nem jó hír.

A kormányhivatal, a víztározó melletti bevásárlóközpont és a természetvédők a múltban többször kérték a lakosokat, hogy semmi esetre se etessék a rágcsálókat.

A nutriák ugyanis inváziós állatok, amelyek jelentős károkat tudnak okozni a hazai élővilágban, ráadásul az élelmiszerek maradékai a környékre vonzhatják a patkányokat is.

A nutria (Myocastor coypus) Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, amelyet megjelenése miatt hódpatkánynak, illetve mocsári hódnak is szoktak nevezni. Európába – akár a többi kontinensre – gazdasági céllal telepítették be, elsősorban szőrméjéért akarták tenyészteni. 40-60 centiméter hosszú testét barna bunda fedi, hengeres farka 30-45 centiméteresre is nőhet. Jól felismerhető úszóhártyás lábairól, illetve jókora, narancssárga színű metszőfogairól.

Bár külseje hasonlít a hódéra, közeli rokonságban nem áll vele, ugyanis a sülalkatúak (Hystricomorpha) alrendjébe tartozik. Állóvizek, különösen nádasok és mocsarak közelében érzi jól magát, szántóföldi és vízi növényeket egyaránt fogyaszt. Táplálkozásával nagy területekről képes eltűntetni a nádat, illetve a vízfelszíni növényzetet, amellyel veszélybe sodorja az ott élő többi állatot.

The post Termetes hódpatkányok telepedtek meg Tatán first appeared on National Geographic.


Exit mobile version