Friss Hirek

Tiborcz-hotelek veszik körbe és most az állam 51 milliárdért dobra verné

Már tavaly év végén kiszivárgott, hogy nagy eladásra készül az állam, az MNV Zrt. számos ingatlantól próbál szabadulni, most egy ezek közül is kiemelkedő tételt bocsátottak átverésre.

Mi történt? A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. újabb átverést írt ki – szúrta ki a G7. Az MNV több száz ingatlant próbál eladni, a mostani aukció azonban kiemelkedő.

Egy nagy szám. 50,8 milliárdos kikiáltási áron indulhat licit a Belügyminisztérium (BM) épületegyütteséért egy hét múlva, a pesti Duna parton, a Széchenyi téren álló épület tíz szintes és 41 ezer négyzetméteres. Jelenleg 2400 négyzetmétert használ belőle a BM, az állomány nagy részét már elköltöztették, év végéig teljesen kiürítik az épületet, hiszen a tárca a Várba költözik. Az új tulajdonos jövő januárban már akár birtokba is veheti az épületet.

Egy fontos körülmény. Az értékesítést némileg bonyolítja, hogy arra az állam mellett a fővárosi és kerületi önkormányzatnak is elővásárlási joga van.

Egy másik érdekes körülmény. A BM épületét körbeveszik Tiborcz István szállodái és ingatlanai. Az aukciós felhívásban maga az MNV is utal rá, hogy a most irodaként használt ingatlan más, kiemelt célra is alkalmas. Például lehet belőle szálloda is.

Az aukcióval kapcsolatban kérdést is küldtünk Tiborcz központi cégének, a BDPST-nek, amint válaszolnak, beszámolunk róla.

The post Tiborcz-hotelek veszik körbe és most az állam 51 milliárdért dobra verné appeared first on Forbes.hu.


Exit mobile version