Friss Hirek

Titkos kóddal segítenének szeretőket találni a szupermarketekben

Újfajta ismerkedési módszert javasolnak egy netes fórumon, amihez az úgynevezett „paprika-kódot”  kell használni – szúrta ki  az Indy100. A házasságban élőknek szóló randioldalon, az Illicit Encountersön közzétett bejegyzésben azt írták, azoknak ajánlják az egyezményes jelt, akik bár foglaltak, de jelezni szeretnék mások felé, hogy nyitottak egy kalandra.

A kód két kaliforniai paprikát jelent, amiket szárral lefelé kell betenni a bevásárlókocsiba, aki ismeri a titkos jelzést, az akár a boltban beszédbe elegyedhet a választottjával, a kód tulajdonképpen úgy működik, mint egy „titkos kézfogás”.

Az ötletgazdák szerint senki sem gyanítaná, hogy ez egy ismerkedési forma lehet, ezért is működhet. Némileg váratlan módon a kezdeményezést jól fogadták az emberek, sőt volt olyan, aki már ki is próbálta a módszert. Az illető az egyik brit Tescóban szúrt ki egy vásárlót, aki szárral lefelé helyezte el a kaliforniai paprikákat a kosarában, mire ő ugyanígy tett. Elmondása szerint eleinte kicsit kínos volt a találkozás, de utána jót beszélgettek.

Nem gondolom, hogy teljesen passzoltunk volna egymáshoz, de jó volt végre beszélgetni valakivel, aki érezhetően nem egy boldog  kapcsolatban él

– írta.

A témához hozzászólt az Illicit Encounters szóvivője is.

Soha nem gondoltuk volna, hogy eljön a nap, amikor az emberek megnézik egymás zöldségeit a szupermarketben – és nem úgy, ahogy azt várnánk! Ha ez bejön, akkor csak remélni tudjuk, hogy mindenki megőrzi a hidegvérét a fagyasztott áruknál!

– mondta Jessica Leoni.

The post Titkos kóddal segítenének szeretőket találni a szupermarketekben first appeared on 24.hu.


Exit mobile version