Több mint egy hónapja nem működik a klíma a János kórház ortopéd műtőjében

Több mint egy hónap alatt sem tudták megjavítani a klímát a János kórház ortopédiáján, ezért egy másik épületben műtik a betegeket – közölte az egészségügyi államtitkár az RTL Híradóval.

Takács Péter a napokban személyesen ellenőrzi a kórházak hűtőberendezéseit, ám elmondása szerint a mostani hőhullámban egyelőre még nem történt rendkívüli eset.

Az egészségügyi államtitkár egyébként kedden az Országos Onkológiai Intézetben is járt, ahol újságíróknak azt mondta: a kiugróan magas hőmérsékletű napokra az egészségügyi ellátórendszernek fel kell készülnie, ami nem csak ezt az ágazatot, hanem az energia- és iparpolitikát is érintő kérdés, írja az MTI.

Takács Péter szerint a magyar kormány ennek megfelelően gondosan felkészült erre a szezonra, ettől függetlenül nem zárható ki, hogy a legnagyobb gondosság mellett is adódnak meghibásodások, amire azonban az egészségügyben dolgozók fel vannak készülve.

Kapcsolódó
Jobban szenvednek a hőségtől a kórtermekben fekvő betegek, mint a 40 fokban operáló orvosok
Akad olyan kórház, ahova ventilátort sem lehet bevinni, mert nem bírja az elektromos hálózat, máshol a kávéfőzőket tiltották be, nehogy levágják a biztosítékot. Ilyen helyzetben nehéz lenne a kórtermekbe is klímát telepíteni, pedig a kórházi betegszobák döntő többségében nincs hűtés.

The post Több mint egy hónapja nem működik a klíma a János kórház ortopéd műtőjében first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed
503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.

Additionally, a 503 Service Unavailable error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.