Tóth Gabi Tina Turnerről: Amikor nehezebb időszakot élek át, sokszor eszembe jut az ő életútja

Tavaly decemberben a 24.hu-n is megírtuk, hogy Tóth Gabi veszi át Tóth Andi helyét a következő, március 10-ei Tina Turner-emlékkoncerten.

Tóth Gabi most a Blikknek mesélt arról, hogy neki és a nővérének, Tóth Verának már gyerekként is meghatározó volt érezni Turner őserejét, akinek annak idején a dezodoros flakont használva énekelték a dalait.

A tavaly elhunyt énekesnőnek egyébként számos tragédiával kellett megbírkóznia élete során: első férje, Ike Turner lelkileg és fizikailag is bántalmazta, 2018 és 2022 között pedig mindkét fiát el kellett temetnie: Craig öngyilkos lett, Raymond pedig vastagbélrákban hunyt el.

Láttam az életéről szóló önéletrajzi filmet, így tudom, milyen nehéz élete volt. Emiatt példaképpé vált számomra, hiszen megmutatta, mennyi mindent elbír egy ember, hogy képes volt a legnehezebb időkben is úgy színpadra állni, hogy senki nem tudta, milyen drámák zajlanak az életében. Amikor nehezebb időszakot élek át, nagyon sokszor eszembe jut az ő életútja, hiszen az, ami számomra nehézség, az ő életéhez képest semmiség. Nagyon becsülöm Tina Turnert, amiért a problémák ellenére is ki tudott teljesedni

– mondta a lapnak Tóth Gabi, aki táncra is perdül majd a közelgő koncerten, Bődi Dénessel adnak elő egy jive-ot. A téma kapcsán elárulta, hogy az elmúlt időszakban minden nap táncolt, hiszen a párja által a néptánc a mindennapjai részévé vált.

Kapcsolódó

The post Tóth Gabi Tina Turnerről: Amikor nehezebb időszakot élek át, sokszor eszembe jut az ő életútja first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed