Habár a nemzetgazdasági miniszter múlt héten tagadta, hogy jogszerűtlenül járt volna el, most újabb kérdések ütötték fel fejüket.
Mi történt? A 24.hu információi szerint Nagy Márton magyarázata lakásvásárlása kapcsán több sebből is vérzik. Habár a miniszter azt állítja, visszafizette a csokot, ez sehol nem szerepel a XII. kerületi lakás tulajdoni lapján, és az sem világos, mikor tette volna meg ezt. Nagy Márton másik magyarázata, miszerint egy négy évvel korábbi tűzeset indokolta a vásárlást, szintén egyre gyengébb lábakon áll: a társasház két névtelenséget kérő lakója ugyanis azt állítja, hogy mindössze négy hónapra kellett kiköltözniük a házból a munkálatok miatt.
Kontextus. Ahogyan arról a Forbes.hu is beszámolt, a nemzetgazdasági miniszter 2021-ben csokkal és adó-visszatérítési támogatással vett egy lakást a XII. kerületben. Az állami támogatás szabályai szerint családjával ide kellett volna beköltözniük, ehelyett azonban egy nagyobb, II. kerületi lakásban élnek. Nagy Márton ekkor egy 2017-es tűzesethez vezette vissza a vásárlás okát, majd hozzátette: jogszerűen járt el, és minden támogatást visszafizetett.
The post Tovább bonyolódik Nagy Márton lakásának csok-botránya appeared first on Forbes.hu.

