Trump fiától kért tanácsot Rákosrendező fejlesztéséhez az elővásárlási jogával élő fővárosi cég vezére

A csütörtöki kormányinfón derült ki, hogy a Budapest Közművek Zrt. (BKM) érvényesítheti az elővásárlási jogát Rákosrendezőre, így az emírségekbeli befektető helyett a főváros tulajdonba kerülhet a 85 hektáros terület. A főváros ezután köteles kifizetni a vételárat, megtisztítani a területet. Az összeg első részletének kifizetését, a teljes összeg 25 százalékát, mintegy 12,7 milliárd forintot, a főváros szerint meg tudja oldani a BKM a saját költségvetéséből. Amint belépnek a szerződésbe, 10 napon belül fizetniük kell.

A mini-Dubajnak szánt fejlesztési területet megszerző BKM vezérigazgatója sajátosan fogadta a hírt:

Mártha Imre egy angol nyelvű nyílt levélben  Donald Trump legidősebb fiától, Donald Trump Jr.-tól kért tanácsot a terület fejlesztéséhez. „Természetesen mindenféle kötelezettségvállalás nélkül, hálás lennék a telek fejlesztésével kapcsolatos szakmai elképzelésekért. Örömmel fogadnék olyan tippeket, amelyek illeszkednek Budapest jövőképébe és jelenlegi jogi kereteihez, hiszen Ön és családja a világ legsikeresebb ingatlanfejlesztőinek számítanak. Ha eljön az idő, esetleg megkeresném a kollégáit” – írta Mártha, aki a szöveghez csatolt képek tanúsága szerint korábban egy Make America Great Again, azaz Tegyük újra naggyá Amerikát-feliratú sapkát személyesen is dedikáltatott Trump fiával.

A VSquare korábban azt írta, Trump Tower is épülhet Rákosrendezőn, így Mártha vélhető ezzel ironizál, ám annak a meghatározásához, hogy hány százalékig komoly a poszt, a szerző nem nyújt kapaszkodót.

The post Trump fiától kért tanácsot Rákosrendező fejlesztéséhez az elővásárlási jogával élő fővárosi cég vezére first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed