Új termékekhez menekülnek a magyarok a visszaváltós palackok elől

„Egyre többen ismerik fel, hogy sokkal könnyebb otthon csapvízből frissítőket készíteni, mintsem nehéz üdítőitalos csomagokat cipelni, illetve azok visszaváltásával bajlódni” – idézi az economx.hu Széll-Szőke Krisztinát, a SodaStream termékmenedzserét.

A palackozott és fémdobozos italok visszaváltásának rendszere (DRS) július elsején startolt el Magyarországon. A PET-palackok visszaváltása plusz időbe kerül, ráadásul csak a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek esetén kötelező a visszaváltás.

Bár a szódás cég tapasztalatai szerint évek óta trend, hogy egyre többen vásárolnak szénsavasítókat idehaza, az idei év kiemelkedő eredményt hozhat.

2024 első nyolc hónapjában több mint 50 százalékkal emelkedett a szénsavasító patronok értékesítése a tavalyi év hasonló időszakához képest a SodaStream tapasztalatai szerint.

A készülékek eladásai pedig még ennél is nagyobb mértékben, 70 százalékkal nőttek a 2024-as év első három negyedévében. 

„Az új DRS-rendszer bevezetése jelentős hatást gyakorol a szörpök értékesítésére is. Úgy látjuk, hogy ezen a téren is komoly bővülés tapasztalható” – hangsúlyozta a cég termékmenedzsere.

A SodaStream persze messze nem egyeduralkodó a hazai piacon. Hasonló termékeket kínál a Sodaco vagy például az Aldi diszkontlánc Soda Star termékcsoportja. Utóbbinál egyébként már kezd látszani a hiány, a vásárlói visszajelzések alapján sokszor üres a polc az áruházban. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az Aldi elismerte, hogy az említett termékeknél, sajnos, szállítási nehézség alakult ki. A termék szállítójával együtt már dolgoznak a probléma megoldásán.

The post Új termékekhez menekülnek a magyarok a visszaváltós palackok elől first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed