Friss Hirek

Újabb akkumulátorgyár kapott fontos engedélyeket Debrecenben

Megkapta a Debrecen északnyugati gazdasági övezetében, a BMW-gyár mellett akkumulátorgyárat építő kínai Eve Power az engedélyt a beruházást előkészítő tereprendezés és mélyalapozás első ütemének építési munkáira – írja a Debreciner. A portál munkatársa állampolgári jogon kért és kapott betekintést a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal erről szóló határozatába.

A Debreciner információi szerint az építési engedély a Debrecen határában található 281 ezer 408 négyzetméteres terület tereprendezésére, illetve egy úgynevezett CNT-üzem (ez a rövidítés „szén nanocső” technológiát takarja), egy elektródaüzem, egy összeszerelő üzem, egy formázó üzem és egy szortírozó raktár mélyalapozási munkáira vonatkozik. Magát az akkumulátorgyárat a tervek szerint 2026-ban adják át.

Az Eve Power a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez 14 milliárd forint támogatást biztosít.

Eddig Debrecen kapcsán egy másik akkumulátorgyárról volt szó. A CATL 2022 decemberében kezdte meg a termelést első európai üzemében, a közép-németországi Türingiában, és jelenleg is épül Debrecenben Európa legnagyobb akkumulátorgyára, amely a tervek szerint 2-3 éven belül már termelne és a kapacitása elérné a 100 GWh-t évente.

The post Újabb akkumulátorgyár kapott fontos engedélyeket Debrecenben first appeared on 24.hu.


Exit mobile version