Friss Hirek

Újabb ikonikus kocsma zárt be Szegeden

Mi is megírtuk, hogy tavaly márciusig Szegeden már a harmadik belvárosi kávézó húzta le a rolót, majd ősszel egy nagymúltú alsóvárosi kocsma is bezárt, mert kihaltak a törzsvendégek. Most egy másik legendás hely szűnt meg a Tisza-parti városban.

A hírt először egy Facebook-csoportban osztották meg. A Délmagyarország most elérte a hely tulajdonosát, aki több mint 40 évig vitte a helyet.

Marosi Péter a lapnak elmondta, hogy a döntését a gazdasági helyzet, az egyre fogyó, szűkülő vendégkör indokolta. Az épületet eladta, amit lebontanak majd és a helyén társasház létesül.

Google Maps

A hely vendéglátós története – követhetően –, a második világháború után kezdődött Szegeden, Rózsakert étteremként, majd később Rózsafa vendéglőként működött, igaz az első négy-öt esztendőt követően inkább már italkimérésként várta az oda betérőket. Generációkon át a Polczner család üzemeltette, és a nyolcvanas évek elején vette át, vette meg tőlük Marosi Péter.

A tulajdonos a Délmagyarnak korábban elmondta, hogy nagyapjának is a Rózsafa volt a törzshelye, főleg a hétvégeken, ahonnan előfordult, hogy talicskával vitte haza.

Ezek voltak az első emlékeim a helyről

– mesélte.

Lezárult egy korszak, életem jelentős része ide, a Rózsafához kötött. De nem sajnálom a bezárást, mert az utóbbi időben inkább már teher volt, nem okozott örömöt

– jelentette ki Marosi Péter.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy 40 év után bezár a Hajdúság kultikus kocsmája, 33 év után pedig bezárt Antal Imre kedvenc vásárhelyi kocsmája is. És eladó Szeged ikonikus csónakháza és lakóhajója.

Kapcsolódó
Vendégek és a zenészek adományai menthetik meg a népszerű szegedi kocsmát
A vendégek pénzadományokkal, a zenekarok, fellépők segélykoncert-sorozattal támogatják a lemezbolt-pub megmentését.

The post Újabb ikonikus kocsma zárt be Szegeden first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version