Friss Hirek

Újabb pert nyert a Líra, nem kell ötmilliót fizetniük egy lefóliázva árusított könyv miatt

Francesca Cavallo és Elena Favilli Esti mesék lázadó lányoknak című, magyar nyelven 2016-ban megjelent könyve az elmúlt hónapokban többször is a figyelem középpontjába került, hiszen a Móra Kiadó által kiadott kötet száz történetéből egy bizony egy transznemű fiatalról szól.

A kötetet a Líra könyvesboltok lefóliázva árusították, a hatóság azonban 2023 végén úgy érezte, ez nem elég, hiszen az egy szem kifogásolt történet véleményük szerint

öncélúan népszerűsítette a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását.

Az ügyben december 6-án eljárás, majd a Líra oldaláról per indult, ami februárban a Fővárosi, majd márciusban, a Győri Törvényszéken is a cégnek adott igazat, így nem kellett kifizetniük a két vármegyei kormányhivatal által kiszabott 5-5 millió forintos büntetést.

A sorhoz most a Szegedi Törvényszék ítélete is csatlakozott, a Líra Facebook-oldalán ugyanis arról ír, hogy

a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal által kiszabott ötmillió forintos bírságról mondta ki október 24-én a bíróság, hogy azt jogtalanul rótták ki a könyvkereskedőre. Az Esti mesék lázadó lányoknak című kötetben szereplő történet nem ábrázolja öncélúan a transzneműséget és a nemváltást. Az ítélet jogerős.

A poszt hozzáteszi: a Líra által indított perek közül már csak egy, az úgynevezett „vesszőper” nem zárult le, hiszen a Kúria múlt heti ítéletével új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket, ami korábban szintén a könyves cég számára kedvező ítéletet hozott.

Az új eljárás várhatóan jövő év elején indul, azzal kapcsolatban a Líra mérlegeli esetleges további lépések megtételét is

– írják.

A teljes írás itt olvasható:

The post Újabb pert nyert a Líra, nem kell ötmilliót fizetniük egy lefóliázva árusított könyv miatt first appeared on 24.hu.


Exit mobile version