Különös élőlénnyel lehet találkozni Magyarországon, amely úgy fest, mintha egy tengeri állatot valamilyen növénnyel kereszteztek volna. Ez a tintahalgomba (Clathrus archeri), amely néhány évtizede kezdte meghódítani az egész világot.
A Miskolci Gombász Egyesület adatbázisa szerint a tintahalgomba élete korai fázisában a föld alatt fejlődik, majd kissé kiemelkedik. Idővel a külső burok felreped, amelyből 4–8 vöröses színű kar emelkedik ki, ezekről kapta a faj a nevét.
A csúcsukon a karok eleinte összenőnek egy banán formájú testté, majd fokozatosan elválnak egymástól és csillag alakban kiterülnek, végül a föld felé hajlanak. A szivacsos szerkezetű karok egy rövid tőből erednek, egy-egy kar 5–13 centiméter hosszú, belső része húsvöröses, élénk kárminpiros, feketés foszlányokkal díszítve. Külseje rózsásfehér, a termőtest alján a burok maradványa, a fehéres bocskor található.
Jellemzően júniustól októberig, nedves talajú lomberdőkben nő. Eredetileg Ausztráliában és Új-Zélandon őshonos, ám az első világháború idején Európába is eljutott, ahová feltehetőleg katonai szállítmányokkal hozhatták be véletlenül – írja a Turista Magazin. Hazánkban először az Őrségben bukkant fel a hatvanas években, azóta viszont folyamatos terjeszkedésének eredményeképpen már az ország északkeleti részén, a Zempléni-hegységben is megtelepedett.
A Fortissima Fungus gombaenciklopédiája megjegyzi,
a tintahalgomba dögszagot áraszt, és bár méreganyagot nem tartalmaz, nem ehető.
Talajon él, és szaprotróf életmódot folytat, vagyis elpusztult élőlények lebontásából jutnak tápanyaghoz.
A tintahalgomba mellett más gombafajok is akadnak hazánkban, amelyek tengeri lényekre hasonlítanak megjelenésükben, magazinunk például korábban a korallgombákról is beszámolt.
The post Űrlényszerű élőlények terjednek az Őrségben first appeared on National Geographic.