Vallott az ásóboronázóba rohanó mélykúti tragédiát okozó sofőr, felfüggesztettet kértek rá

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a férfit,  aki tehergépkocsijával a megengedett sebességet jelentősen túllépve nekiütközött az előtte haladó ásóboronázónak Mélykúton. A balesetben egy férfi meghalt, több súlyos sérüléseket szenvedett.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kértek a vádlottra, aki maga is nagyon súlyos sérüléseket szenvedett.

A bácsbokodi férfi tavaly március 10-én délután Mélykút felé haladt az 55-ös főúton a céges teherautóval nappali, derült látási viszonyok között. A járműben három másik munkás is utazott.

Donka Ferenc / MTI

A sofőr a megengedett 90 km/h sebességet jelentősen túllépve, mintegy 125-130 km/h sebességgel vezette a teherautót, emiatt nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó mezőgazdasági járműből és a hozzá kapcsolt ásóboronázóból álló járműszerelvény mögött.

Balra kormányzása ellenére a teherautó jobb elejével nekiütközött a 25-30 km/h sebességgel haladó lassújármű hátsó részének, aminek következtében a járműszerelvény megpördült és az ütközés erejétől szétszakadva a szemközti sávban állt meg. A terhelt által vezetett tehergépkocsi az ütközést követően előbb a túloldali útpadkára sodródott, majd a vízelvezető árok falának csapódott.

– közölte az ügyészség.

Donka Ferenc / MTI

A baleset során a teherautó jobb első utasa kizuhant a járműből és a helyszínen életét vesztette. A jobb hátsó utas és a biztonsági övet nem használó sofőr nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az ügyész elmondta még, hogy a vádlott beismerte és megbánta a tettét, a történtekre pedig ráment az egészsége is. Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést kért rá.

Kapcsolódó
Egy ember szörnyethalt, négy megsérült Mélykúton
Mezőgazdasági vontatóba rohant egy autó.

The post Vallott az ásóboronázóba rohanó mélykúti tragédiát okozó sofőr, felfüggesztettet kértek rá first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today