Váratlanul mért hatalmas csapást Japán Amerikára

Japán és az Egyesült Államok az első világháborúban még egymás oldalán harcolt, kapcsolatuk a későbbiekben is aktív és baráti maradt. A viszony az 1930-as években kezdett megromlani, amikor a keleti nagyhatalom távol-keleti terjeszkedése egyre komolyabban sértett amerikai érdekeket. Az USA kereskedelmi korlátozásokat és olajembargót vezetett be, ami Tokió figyelmét a nyersanyagban bővelkedő délkelet-ázsiai szigetvilág felé fordította – írja a Rubicon.hu.

Közvetetten ez vezetett a két ország közötti háborúhoz is, hiszen Japán nem hajthatott végre egy indonéz offenzívát az amerikai flottával a hátában.

A császárság stratégái ezért először is az amerikai flotta Pearl Harbornál, a Hawaii-szigeteknél berendezett főhadiszállását akarták megsemmisíteni. A figyelmeztető jelek ellenére az amerikaiak végig gyanútlanok maradtak, a Jamamoto Iszoroku és Nagumo Csúicsi flotta – 6 repülőgép-anyahajóval, számos hadihajóval, tengeralattjárókkal és 414 repülőgéppel – november 26-a óta zavartalanul és észrevétlenül haladhatott Pearl Harbor felé.

December 7-én aztán a Pearl Harbortól 440 kilométerre északra felszálló japán gépek két – egy 6 órakor és egy 7:15-kor indított – hullámban érkeztek. Az akcióban részt vevő 354 repülő néhány órán belül elpusztított 4 csatahajót, 188 repülőgépet, valamint 5 másik hajót, és rengeteg hadieszközben okozott súlyos károkat. A rajtaütés amerikai részről majdnem 2500 halálos áldozatot követelt, akik közül ezren az első hullám által felrobbantott USS Arizonán vesztették életüket.

A Pearl Harbornál végrehajtott támadás elsöprő japán győzelmet eredményezett, a császári flotta mindössze 29 gépet és 4 törpe tengeralattjárót, illetve 65 embert veszített. Az amerikaiak szerencséjére a japánok „csak” a hajókat és a repülőket lőtték, az éppen nyílt vizeken tartózkodó repülőgép-anyahajókat és a kikötő infrastruktúráját megkímélték a pusztítástól. Ennek oka, hogy Nagumo Csúicsi eredetileg egy harmadik hullámot is tervezett épp ezen objektumok ellen, ám a kockázati tényezők miatt az admirális végül lefújta az újabb támadást.

Pearl Harbor az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb vereségeként vonult be a történelembe, az addig békepárti közvélemény a háború pártjára fordult. A támadás másnapján, december 8-án az Egyesült Államok belépett a II. világháborúba.

The post Váratlanul mért hatalmas csapást Japán Amerikára first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed