Friss Hirek

Várkonyi Andrea a karácsonyukról: „A férjemnek nem volt más esélye, minthogy szeresse azt, hogy minden nyakig karácsonyban úszik”

December közepén arról posztolt Várkonyi Andrea, hogy felállították otthon a családi karácsonyfájukat. A díszítés kapcsán úgy fogalmazott: lányával, Nórival azt vallják, „a karácsonyi díszítés nem tud sok lenni”.

Kíváncsiak voltunk, hogyan telnek az ünnepek Várkonyi és Mészáros Lőrinc otthonában, így megkerestük a műsorvezető-üzletasszonyt, meséljen nekünk erről.

Elsőként arról, gyerekkorából megmaradt-e olyan emlék számára a karácsonyról, amiről szívesen mesél a lányának és a férjének is.

Szerencsére nem egy olyan emlékem van, amire szívesen gondolok vissza: anyukám nagyon figyelt a karácsonyra is, a nővéremmel imádtunk díszíteni – akkor még magunk készítettük azokat is. A karácsony szeretetét hoztam magammal, és amióta saját családom van, megszületett a lányom, próbáltam ugyanezt továbbadni. Ma már együtt sütünk bejglit, és ahogy nő fel, évről évre többet tud benne segíteni. Ez például hagyománnyá vált. A képen, amit kiraktam, csak a töredéke látszik annak, ahogy a lakásunk egyébként kinéz. Nyakig úszunk a karácsonyban.

A hagyományokat megemlítve arról érdeklődtünk, van-e olyan, amit már férjével közösen alakítottak ki, s visznek tovább az évek során.

„Abban hiszek, hogy általában a nők teremtik meg, milyen legyen az ünnep. Tulajdonképpen nem nagyon volt más esélye, minthogy szeresse azt, hogy minden nyakig karácsonyban úszik. Kialakítani nálunk inkább a logisztikát kellett: két család egyesült, nem vagyunk kevesen, sokan vidéken is élnek. Azt kellett összeügyeskednünk, hogy mindenkire sor kerüljön abban a három napban.”

Várkonyi Andrea azt meséli, ragaszkodnak ahhoz, hogy szenteste ő, a lánya és a férje jelentik a bázist otthon, és aznap a szűk családi körből bárki meglátogathatja őket. Karácsony első napján majdnem ötvenen összegyűlnek, mert – mint mondja – „tényleg nagy a család, olaszos”.

A huszonnegyedikei vacsorát én főzöm

– teszi hozzá Várkonyi, miután fölvetettük, tavaly azt nyilatkozta, férjének nem nagyon van engedélye a konyhába belépni. Hogy változott-e valami ebben a kérdésben, arról a műsorvezető azt mondja:

Megtalálta ebben a dologban a helyét, inkább így fogalmaznék. Itthon továbbra sem engedem, nem bírom, ha a konyhában más sertepertél. Egyébként tud főzni, jó a tipikus férfi kajákban, mikor bográcsozás, kerti sütögetés van terítéken. És jó húslevest is főz, remek libát süt! Idén kitalálta, hogy ezeket megvalósítja majd huszonötödikén. Most boldog, hogy lett szerepe.

Szajki Bálint / 24.hu

Kíváncsiak voltunk arra, hogy Várkonyi inkább a tárgyi ajándékoknak, vagy az élményeknek örül jobban karácsonykor. Azt vallja, a személyre szabottakban hisz, ami lehet akár album, de egy apró tárgy is. Egy a lényeg: érződjön, hogy az ajándékozó „gondolkodott rajta legalább tíz percet, így mindegy, hogy két vagy húszezer forint értékű”. Hozzáteszi:

A világ legegyszerűbb dolga ajándékot venni egy nőnek. Mindennek örülünk. De a férfiakkal is dűlőre lehet jutni. A férjemnek könnyű jó ajándékot adni, mert ismerem, tudom, minek örül.

Az év végéhez közeledve arról is kérdeztük Várkonyi Andreát, szokott-e évet értékelni, összegezni. Erről azt mondja, csak „bizonyos mértékben” teszi, nem viszi túlzásba a jó és rossz történések elemzését.

Kapcsolódó

The post Várkonyi Andrea a karácsonyukról: „A férjemnek nem volt más esélye, minthogy szeresse azt, hogy minden nyakig karácsonyban úszik” first appeared on 24.hu.


Exit mobile version