A vármegyebérlet jelentősen megkönnyíti azok dolgát, akik rendszeresen utaznak egy adott vármegyén belül, és persze, kedvezőbb lesz az ingázás ára is. A szabályok azonban közlekedési eszközönként eltérhetnek, és Budapest esetében is van néhány fontos sajátosság. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, hogy ne egy ellenőrzésnél ne érjen kellemetlen meglepetés.
A vármegyebérlet alapvetően az adott vármegye területén biztosít utazási lehetőséget azokon a járatokon, amelyeken elfogadják. A bérlet érvényességét azonban nem a települések közötti távolság vagy a beépített terület vége határozza meg, hanem a közigazgatási határ – írja a Hóvége.
Ez különösen a nagyvárosok környékén lehet fontos. Egy település külterületén vagy a szomszédos település felé talán nem mindig egyértelmű, hogy pontosan mikor hagyjuk el az adott vármegyét.
Milyen járatokon használható a vármegyebérlet?
A bérlet a szabályok szerint igénybe vehető többek között:
- a helyközi autóbuszjáratokon,
- a HÉV-vonalakon,
- a MÁV-START és a GYSEV meghatározott vonatain,
- az érintett helyi járatok egy részén.
A pontos érvényesség azonban mindig attól függ, melyik vármegyebérletről és melyik járatról van szó.
Budapest különleges helyzetben van
A Pest vármegyebérlet ebből a szempontból eltérhet attól, amit más vármegyék bérleteinél megszoktunk. Pest vármegyebérlettel Budapest közigazgatási határán belül is lehet utazni a szabályozásban meghatározott járatokon.
Ez azt jelenti, hogy például egy Pest vármegyei településről Budapestre ingázónak nem feltétlenül kell külön fővárosi bérletet vásárolnia.
A Pest vármegyebérlet Budapesten a BKK meghatározott járatain, így például a metrón, villamosokon, trolibuszokon és autóbuszokon is használható. A HÉV-ek teljes vonalán is érvényes.
Van azonban egy fontos kivétel: a 100E Repülőtéri Expresszre a Pest vármegyebérlet nem érvényes. Erre a járatra külön repülőtéri vonaljegy szükséges.
Mi történik, ha átlépjük a vármegyehatárt?
Itt válik igazán fontossá, hogy pontosan milyen közlekedési eszközt használunk.
Ha például egy Pest vármegyebérlettel rendelkező utas olyan településre utazik, amely már egy másik vármegyében található, a bérlet önmagában már nem fedezi a teljes utazást.
Vonatos utazásnál a vármegyebérlet mellé külön menetjegyet kell vásárolni a vármegyehatáron túli szakaszra. Ezzel a kiegészítő jeggyel azonban már az utazás megkezdésekor rendelkezni kell, ellenkező esetben pótdíj is kiszabható.
A helyközi buszoknál más a szabály. A buszvezető a felszállás helyétől tudja kiadni a menetjegyet, emiatt nem működik az a megoldás, hogy az utas a vármegyebérletével elutazik a vármegyehatárig, majd onnantól vásárol külön jegyet. Itt a teljes útra szóló jeggyel vagy az összes érintett vármegyére érvényes bérlettel rendelkezni kell.
Vonaton sem mindegy, mire szállunk fel
A vármegyebérlet vasúton alapvetően a felármentes, helyjegy nélkül igénybe vehető járatokon használható.
Budapest közigazgatási határain belül azonban külön szabály érvényes: a feláras, helyjegyköteles vonatok is igénybe vehetők vármegyebérlettel, ha az utazás teljes egészében a főváros közigazgatási határain belül történik.
Budapesten kívül viszont már más a helyzet. A vármegyebérlet önmagában nem jogosít fel helyjegyköteles vonaton való utazásra. Ez akkor is fontos, ha az utas egyébként csak az adott vármegyén belül szeretne utazni. Vagyis egy vármegyén belüli InterCity-utazásnál sem elég önmagában a vármegyebérlet.
Mikor számíthatunk pótdíjra?
Néhány tipikus helyzetben könnyen kellemetlen meglepetés lehet az ellenőrzés.
Pótdíjra számíthat az utas például akkor, ha:
- olyan szakaszon utazik, amelyre már nem érvényes a bérlete, és nincs előre megváltott jegye;
- a vármegyehatáron túli szakaszra szóló menetjegyet csak az ellenőrzéskor próbálja meg megvásárolni, holott erre már a felszállás előtt lett volna lehetősége;
- Budapest közigazgatási határán kívül helyjegyköteles vonatra száll fel kizárólag vármegyebérlettel.
A legfontosabb, hogy már az utazás megkezdése előtt tisztázni kell, hogy a bérletünk pontosan meddig érvényes, és szükség van-e mellé további menetjegyre.
Korábban megírtuk, hogyan spórolhatunk a vonatos és buszos utazásokon és sokan nem tudják, de komoly bírság járhat a buszokon egyes dolgokért.
The post Vármegyebérlet: könnyű belefutni a pótdíjba first appeared on Sokszínű vidék.