Védett madarakat, köztük fecskéket foglaltak le a Balaton-parti madármentő állomásról

A Zala Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya elrendelte a fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomást működésének korlátozását, miután az a működés feltételeit meghatározó jogszabályoknak többszöri felszólítás ellenére sem tudott eleget tenni, közölte honlapján a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

Mint írták, a hatóság hétfőn lefoglalta és elszállította a helyszínről a jogszabályoknak nem megfelelően tartott védett és fokozottan védett madarakat. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, mint természetvédelmi kezelője a területnek, szakembereivel részt vett az intézkedésben.

A helyszínen lévő kollégák jogszabályi és szakmai előírásoknak teljes mértékben megfelelően jártak el az eljárás során. A lefoglalt védett és fokozottan védett madarak a székesfehérvári Sóstó Vadvédelmi Központba kerültek, az ottani állatorvosokkal támogatott szakszemélyzet a madarakat jó állapotban vette át

– írták.

Jelezték egyúttal, hogy a hatósági eljárás hosszabb ideje tartó folyamatnak az eredménye, a hatóság által előre kijelölt időpont a hirtelen jött és a vonuló fecskefajok számára rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyokkal egybeesett. Az állomáson lefoglalt fecskék ellátását a Sóstó Vadvédelmi Központ a legmagasabb szintű felkészültséggel látta el.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hangsúlyozza, hogy a természeti értékek megőrzésének és védelmének érdekében kész együttműködni minden, a jogszabályi előírásoknak megfelelően működő szakmai szervezettel

– zárták a közleményt.

Kapcsolódó
5 millió forintot kapnak a fecskék mentésében résztvevő központok
A Sóstó Vadvédelmi Központba 1800 fecske érkezett a napokban, kedden pedig az egészséges példányokat el is tudták engedni.

The post Védett madarakat, köztük fecskéket foglaltak le a Balaton-parti madármentő állomásról first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed