Végül eltemették Alekszej Navalnijt

Erős rendőri jelenlét mellett, adminisztratív akadályok leküzdése után vett búcsút több ezer ember Alekszej Navalnijtól Moszkvában, aki két héttel ezelőtt egy sarkvidéki büntetőtelepen halt meg, máig tisztázatlan körülmények között. Az ellenzéki vezetőt az orosz főváros délkeleti külvárosában temették el rövid orosz ortodox szertartás után. A templom előtt hatalmas tömeg várakozott, majd virágokkal és kormányellenes skandálással vonult Vlagyimir Putyin leghangosabb kritikusának friss sírjához. Bár a rohamrendőrök a templomnál és a temetőnél is barikádokat állítottak fel, tömeges letartóztatásokról nem érkezett jelentés. Navalnij özvegye, Julija, akit nem láttak a temetésen, köszönetet mondott neki „26 év abszolút boldogságért”. A temetésen megjelentek viszont Navalnij szülei – írja az AP. A nap korábbi eseményeiről itt írtunk, Navalnij csapata még most is streameli a gyászoló tömeget, akik a szabadságukkal játszanak.

Készültség

Szertartás

Gyászolók

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed