Videón, ahogy a Lajta átvágott gátján elvezetik a vizet

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Lajta-szükségtározó-rendszer – amely a folyó mentén, az osztrák-magyar határ és a város között helyezkedik el – megnyitása azt jelenti, hogy a vízügyes szakemberek a gátat megbontották, így irányított módon, biztonságosan, és megfelelő időzítéssel tudnak vizet kivezetni a kijelölt területekre. A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében – jegyezték meg.

A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, így ott még folyik az ideiglenes védművek kialakítása – írták, hozzátéve, hogy Budapesten az alsó rakpartra kedden 22 órakor lépett ki a víz, a tetőzés a fővárosban a hét végén várható.

Az OVF közlése szerint jelenleg a Duna Komárom feletti szakaszán mindenütt harmadfokú az árvízvédelmi készültség, munkatársaik 24 órában figyelik a helyzetet és a töltéseket, és ha bárhol szivárgást vagy más rendellenességet észlelnek, azonnal beavatkoznak, továbbá az érintett településeken a vízügyesek a társzervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat – töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket -, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását.

A legfrissebb adatok alapján a hazai szakaszon a legtöbb helyen a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó – fűzték hozzá.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gátak hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Mivel minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket, arra kérik a lakosságot, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni.

Kapcsolódó
Így kebelezte be az áradó Duna a véneki nyaralókat
A Duna partján fekvő üdülőövezet gyalogosan megközelíthetetlenné vált.

The post Videón, ahogy a Lajta átvágott gátján elvezetik a vizet first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed